A Biblia a felhőket mindig Istennel hozza kapcsolatba. A felhő az a gond, az a fájdalom vagy gondviselés-szerű esemény személyes életem körén belül vagy kívül, ami miatt bizonytalannak tűnik, vajon igazán uralkodik-e Isten. És éppen ezek között a felhők között tanít minket Isten Szentlelke arra, hogy hitben járjunk. Ha nem lennének felhőink, nem lenne hitünk sem. “A felhő Atyánk lábnyomában a por.” Éppen a felhő jelzi, hogy Ő itt van. Micsoda meglepő felfedezés megtudni, hogy a szenvedés, gond, fájdalmas veszteség olyan felhők, amik Istennel együtt járnak. Nem közeledhet hozzánk felhők nélkül; nem jön ragyogó napsütésben.
Péter kezdetben nagyon vonakodott elfogadni Krisztus szenvedésének szükségességét. Ő ismerte fel elsőként, hogy Jézus a Krisztus, a Messiás, és ő volt a legelső, aki tiltakozott az ellen, hogy Krisztusnak meg kell halnia. Ő, aki olyan bátran kijelentette: “Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, szinte ellentmondást nem tűrő hangon kiáltotta: “Isten mentsen, Uram ez nem történhet meg veled!”, amikor Jézus elkezdte tanítani, hogy a Krisztusnak szenvednie kell. Péter a Krisztus szolgálatában töltött egész hátralévő idő alatt keserűen ellenállt annak a gondolatnak, hogy Krisztusnak meg kell halnia.
Az igazakat megpróbálja Isten. Nem igazi hit az, amely nem ment át próbán. A kegyesek azonban megszabadulnak a próbákból, nem valamely véletlen, vagy külső segítség folytán, hanem az Úr közbelépése által. Ő szabadítja meg a benne bízókat. Isten szereti az istenfélőket, mindig tudja hol vannak és mi a sorsuk.
Amikor Jézus eljött, nagyon jól tudta, hogy milyen sors vár rá. Tudta, hogy az Írások róla tesznek bizonyságot, és hogy ő a rég várt Messiás, akiben az Írások ígéretei és jövendölései végre valóra válnak. Ez különösképp igaz szenvedésére. Krisztus akkor érkezett el szolgálatának fordulópontjához, amikor Cézárea Filippiben – közvetlenül azután, hogy Simon Péter vallást tett róla, hogy ő a Krisztus – elkezdte tanítani tanítványait arra, hogy “az Emberfiának sokat kell szenvednie”.
Luther Márton 1483-ban Eislebenben, bányász családban született. A család szándéka szerint jogásznak taníttatták, így került az erfurti egyetemre. Tanulmányait sikerrel végzi; akadémiai fokozatot kap, majd 1505-ben magiszter lesz. Egészen váratlanul (a legenda szerint egy vihar során történt látomásának hatására) szerzetesi fogadalmat tett, belépve az Ágoston-rendbe. Új életének teljesen átadja magát, a szabályokat, előírásokat maximálisan betartja, elmélyül a Biblia tanulmányozásában, értelmezésében. Az erfurti egyetemen tanul teológiát, majd már mint a teológia doktora kinevezést kap a Bölcs Frigyes által nemrég alapított wittenbergi egyetem bibliai tanszékének vezetésére.