A konviktus kopott asztalánál gyér lámpa fényénél szenved a diák a könyvek felett. – Istenem, hány száz oldalt kellene még gyorsan végigfutni?, mindjárt éjfél, fogadkozik magában, hogy még egyszer ez többet nem fog előfordulni vele. Már ma van, ki tudja milyen tételt húzok?, – töpreng tovább, és ha belekérdez a professzor?, végem van az biztos.
Lázas szemmel felpillant, majd látja maga előtt az Úr Jézust, Akinek szolgálatára szeretne szerződni, áldott jósággal szívében fáradt szemébe néz, és ezt mondja:
„Ne tanulj annyit fiam, inkább nézz reám, és hallgass szavaimra, többet fogsz elérni általa”
Szent Urunk ameddig a földön járt, szüntelenül megajándékozta az embereket. Szeretetéből, kegyelméből, jóságából mindig csak adott. Halottat adott vissza síró és gyászoló rokonának, betegnek adta vissza az egészségét, hogy újra teljes értékű életet tudjon élni, igehirdetéseivel és lelki gondozói beszélgetéseivel reménytelen embereknek adta vissza az életbe vetett örömöt.
De amit Nagycsütörtökön, Nagypénteken és Húsvétkor adott, az a Theologia aranykora, az Evangélium kérügmája, a Kijelentéstörténet csúcspontja, a Misztérium végső titka, az Ember Tragédiájának távlatos megoldása.
Az Utolsó Vacsora Szentségében Jézus az áldozatot, a húsvéti bárányt önmagával helyettesítette: Teste és Vére adja nekünk a bűn és a halál szolgaságából való menedéket.
Krisztus Urunk földi élete során a tanítványokkal járván volt, amikor előre küldte őket, és Ő utánuk ment, volt amikor Ő ment elől, és a tanítványok követték Őt.
Egy alkalommal azt mondta nekik, hogy menjetek át a túlsó partra, s aztán vihar támadt a tavon, a tanítványok félelmére és aggodalmára gondolva utánuk ment a vízen, hogy a viharban megőrizze őket.
Ismerjük azt a történetet is, amikor előre küldte a hetven tanítványt, és azt mondta,hogy menjetek az én orcám előtt falvakba és városokba, prédikáljatok, hirdessétek Isten Országát.
A tanítványok előrementek és megtapasztalták sokszor azt, hogy ahova Jézus küldi őket, megáldja munkájukat, ha testben nincs is ott.
A mai Igénk textusa Krisztus (Ady Endre), Aki a 12 tanítvány közösségében, és Jeruzsálembe a zsidó húsvétra felmenő mintegy százezernyi zarándok-sereg előtt megszólalt, miután megsiratta a meg nem tért várost. – „Megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe”
Bibliai értelemben egészen más volt a viszony a Tanítványok és a Mester között, mint ami a világban szokásos. Jézus roppant vonzerejére a Tanítványok elhagytak mindent. Apát, anyát, testvért, feleséget, otthont, hivatást, egzisztenciát. A múló időt feltették az örökkévalóra.
Közeledvén a Virágvasárnap és vele a Nagyhét, hitük és hitünk minden kérdésére választ kapunk.
Szent Krisztus Urunk ott áll a halál kapujában, meg fogja törni a kenyeret, ki fogja tölteni a poharat „Amaz Újszövetség az én vérem által”, amely a Törvény kiadása, megmossa tanítványai lábát, majd megrendülve kéri, „virrasszatok és imádkozzatok, mert eljött az én órám, az Emberfia átadatik a gonosztevőknek”
Isten az imádkozó ember kezére néz: hogy tisztává tegyük őket, nem elég megmosnunk, hanem tartózkodnunk kell a gonosz gondolatoktól, beszédektől, tettektől, különösképpen is a nagyböjt idejében.
Szent Ferenc így imádkozott: „Nullu homo ene dignu te mentvare”, vagyis: „Nincs ember, ki méltó lenne kimondani nevedet” (Naphimnusz)