Azt tapasztaltam, ahol nem Isten lakik, ott megszűnik az emlékezés, elkopik a nemzet. Azért imádkozunk, hogy emlékezzünk, és ott legyen szívünkben az Isten.
Holló László festőművész (1887. március 6. Kiskunfélegyháza – 1976. augusztus 14. Debrecen) Munkácsy Mihály géniusza és a világhírű nagybányai festőiskola egyik legragyogóbb örökségének méltó hordozójaként 40 nyarat töltött Tiszadadán 1928-1968, ahol Tízesztendős szolgálatunk alatt a régi barátok és modellek elmeséltek olyan titkokat, amelyeket a festmények legdrámaibb színei tudtak csak vissza adni.
A folyó Tisza kettős kanyarulatának szelíd íve, a hozzá vezető Temető út és a parókia kertje életre kelt a magyar világ legszentebb hagyományaival és fájó emlékeivel.
Kedves László! Eredményekben, sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok! Üdvözlettel: Szegi Emmapolgármester Polgármesteri Hivatal, 4183 Kaba, Szabadság tér 1.
Kedves László, megköszönve a minden hétvégén nekünk küldött ajándékaidat, kérem a Teremtőt, hogy az elkövetkező időkben is adjon hitet és erőt…
Anyaszentegyházunk január 6. napján ünnepli vízkeresztet, amely Jézus istensége megnyilatkozásának napja, egyben a karácsonyi ünnepkör zárónapja is. A népi elgondolás sokszor kapcsolja hozzá Jézus megkeresztelkedésének ünnepét, a napkeleti bölcsek látogatására vonatkozó megemlékezést, valamint az Úr Jézus első csodatételét.
A vízkereszt, görögül epiphania, – az egyik legősibb keresztyén ünnep, amely Jézus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe a napkeleti bölcsek imádatával, kik az egész emberi nemzetséget szimbolizálják. Látjuk megkeresztelkedését a Jordán folyóban, majd első csodatételét a galileai Kánában, hol a menyegzőn a vizet borrá változtatta.
A Szentlélek minden “ajándéka” csak ideig való. Ebben a földi életünkben ruház fel vele bennünket, hogy betöltsük általa a mi szolgálatunkat. A célhoz elérkezve, lerakjuk majd az út harcaiban használt fegyverzetet. Ott, az örökkévalóságban, a “teljesség” világába érkezünk. Nem lesz már szükségünk azokra a “rész szerint való” ajándékokra, amelyeket ebben a gyarló világban használtunk.Még az Isten ismerete is, amelyet ebben az életben elnyertünk, csak ilyen átmeneti jellegű ajándék. Ez is csak “rész szerint való” és mi szükségünk lenne rá a “színről-színre látás” tökéletes világában? Magunk mögött fogjuk hagyni, mint a felnőtt ember gyermekkori gondolkozásmódját.