„Reggel, mielőtt elindul a földjére megjavítja a biciklit, mert az mindig rossz. Aztán növényt termel, gyümölcsöt olt, a termés javából befőttet készít, a gyengébb anyagból 52 fokos pálinkát főz. Este megeteti a szép hízókat, rendezi a majorságot. Hétvégén kalákában felépítik egymásnak a házat, igazából nem is kell mestert fogadni, mert minden munkára kap szakmabelit. Majd visszasegítik egymásnak. Gyermeket nevel, akit jó iskolába küld, hogy majd neki már jobb élete legyen.
Tudják, ha nincs Trianon, még beljebb lennénk, hiszen mi mindig a magunk erejére támaszkodhattunk csak, nekünk nem voltak soha gyarmataink… Működött a régi paraszti világ és kultúra, míg a kapitalizmusnak a szocializmus nevű tagozata szét nem vert mindent.
Ez a kaláka világ Erdélyben még teljesebb, Kolozsvár mellett Szék községben minden fiatal párnak a falu felépíti és berendezi a két szintes nagyszerű házat. Mindenki mindenkinek vissza segíti, nincs vesztes és veszekedés, nem kell kölcsönt felvenni, senkinek nincs hitele”
Abban legyünk hűségesek, amibe az Úr állított bennünket (24). A meglévő állapotban, az adott külső keretek között kell az Isten dicsőségére élni és szolgálni ebben a világban, megelégedve az Úrtól kapott lehetőségeinkkel és tehetségünkkel. Pál azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember ne siessen előre a maga helyéről, hanem a meglévőben igyekezzen helytállni. A keresztyénség nem vallásos forradalom. Aki a kevésen hű, azt sokra bízzák majd (Máté 25,21). Nem az emberi igyekezet és erőlködve törekvő akarás ajándékoz többet, hanem az adott helyen való hűség. Mert nem azé, aki akarja… (Róma 9,16)
Jézus Krisztus megszabadította népét. Szabadok vagyunk az isteni törvény paragrafusainak hatalmától, mert Isten az Ő törvénye lényegét, az Isten és felebarát szeretetét a szívünkbe írta. Szabadok vagyunk, abban az értelemben, hogy Jézus Krisztusban vagyunk szabadok, Jézus Krisztus személyes hatalma és védelme alá kerültünk, tehát nem vagyunk többé kiszolgáltatva a bűn és a gonosz hatalmának. Szabadon engedelmeskedhetünk a Krisztusnak. Ez a szabadság tehát az Úrnak való engedelmesség, amelyben kiteljesedhet az emberi élet, templommá formálódik, Jézus Krisztus testévé, a Szentlélek templomává (19).
Nagy gyarlóság, hogy testvér a testvérrel pereskedik (6).
Nagy gyarlóság az is, hogy hétköznapi ügyekben pereskednek egymással azok, akikre nem hétköznapi ügy, hanem az evangélium „egyetemes és ünnepi ügye” bízatott; az a szent ügy, amely a hétköznapokat is megáldja (4).
Még nagyobb gyarlóság az, hogy a gyülekezet tagjai kiviszik az ügyeiket a világ elé (1–6), és hitetleneket ültetnek a bírói székbe azok, akiket Isten arra rendelt, hogy ők mutassák fel a világnak azt az örökkévaló mértéket, amely alapján minden más dolog helyesen megítélhető (2–3). Hogyan lehetséges, hogy egyetlen higgadt, Isten Lelkének ereje, józansága és szeretete által vezérelt bölcs sincs közöttük (2Timóteus 1,7), aki igazságot tudna tenni az ügyeikben (5), illetve még a pereskedés előtt kulcsot találna egy bonyolódó ügyhöz és az egymásnak feszülő testvérek szívéhez?
A gyülekezeten belül a tetten érhető paráznaság egyetlen fajtáját sem tűrhetjük el, a paráznákkal közösséget nem vállalhatunk, azokat a gyülekezetből el kell távolítanunk. Kemény és egyértelmű tanítás ez, amely önvizsgálatra, megszomorodásra késztet, megtérésre hív, konkrét lépések megtételére kényszerít!
Pál, az általa említett korinthusi esetben, a távollétében is azonnal egyházfegyelmet gyakorol, és kizárja az illetőt a gyülekezetből. A gyülekezeten kívülre kerülni azt jelenti, hogy a megváltó Jézus Krisztuson kívül vagyok, a gonosz uralma alatt. Pál nem mond végső ítéletet az illetőről, ezt figyeljük meg! Pál annyit mond, hogy a gonosz elpusztítja azt, aki az ő hatalmába kerül, de Isten könyörülhet… (1–5)
Amikor az apostol ebben az összefüggésben paráznaságról beszél, nem a világ paráznáiról szól, hiszen akkor ki kellene mennünk a világból (10). A világ paráznáiért könyörgünk, hogy adjon az Úr megtérést számukra. A kívül lévőket az Isten fogja megítélni (12–13).