Krisztus alakja egy és ugyanaz minden időben és minden helyen. Krisztus egyháza is ugyanaz nemzedékről nemzedékre. Krisztus mégsem egy eszme, amely szerint az egész világot alakítani kellene. Krisztus nem egy eszmerendszer hirdetője, amely itt és most és minden időben helyes lenne. Krisztus nem elvont erkölcsi eszméket tanít, amelyeknek minden áron érvényt kellene szerezni.Krisztus lényegében nem tanító vagy törvényhozó volt, hanem ember, valóságos ember, mint mi. Ezért azt sem akarja, hogy egy meghatározott tanítás követői, képviselői és harcosai legyünk, hanem azt, hogy emberek, valóságos emberek legyünk Isten előtt.
Tisztáznunk kell a sírás lélektana mellett a nevetés lélektanát is. Hányszor szoktuk mondani, különösen ártatlan kisgyerekekről, gondtalan ifjú lelkekről, hogy boldog nevetésük betöltötte a házat és másokat is jókedvre derített. Lehetetlen az, hogy Jézus Krisztus, aki elment a kánai menyegzőbe, maga köré gyűjtötte a kisgyermekeket, megvédelmezte a vádaskodóktól tanítványait, akik a vőlegény jelenlétében nem böjtölnek, ugyancsak védelmébe vette
Jogosan felvetheti valaki a kérdést: van ilyen szerelem-szeretet a valóságban? Nos: van! De ahogy a boldog népeknek nincs történetük, a boldog párkapcsolatoknak sincs. Nem kiáltoznak, nem panaszkodnak, nem válnak, tehát nem látszanak, “csak” vannak.
A kép forrása:hvg.hu
Hozzászoktunk ahhoz, hogy a vallásban olyasmit lássunk, ami az emberi lélek szükségletének felel meg, ezt a szükségletet enyhíti; olyasmit, ami a lét nyugtalanságából a nyugalomhoz, a sietségből a csendbe vezet; olyasmit, amiben a dolgos hétköznapoktól távol végre teljesen önmagunkra találunk. Ilyenkor bizonyára azt mondjuk, hogy a vallás valami szép, valami értékes, valami szükségszerű dolog az életben, hogy a vallás az egyetlen, amely legmélyebben boldoggá tudná tenni az embert.