„Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Szent Lukács ev. 3:22)

Anyaszentegyházunk január 6. napján ünnepli vízkeresztet, amely Jézus istensége megnyilatkozásának napja, egyben a karácsonyi ünnepkör zárónapja is. A népi elgondolás sokszor kapcsolja hozzá Jézus megkeresztelkedésének ünnepét, a napkeleti bölcsek látogatására vonatkozó megemlékezést, valamint az Úr Jézus első csodatételét.
A vízkereszt, görögül epiphania, – az egyik legősibb keresztyén ünnep, amely Jézus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe a napkeleti bölcsek imádatával, kik az egész emberi nemzetséget szimbolizálják. Látjuk megkeresztelkedését a Jordán folyóban, majd első csodatételét a galileai Kánában, hol a menyegzőn a vizet borrá változtatta.

Continue Reading →