Napi ige (2021. augusztus 25.)

Nt. Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk; Pál apostolnak a rómabeliekhez írt levele 3. részének 19-21. versei:

19, Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.
20, Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
21, Most pedig a törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;

Dr. Victor János igemagyarázata:

Egyetlen menedékünk
“Minden száj bedugassék.” Isten törvénye előtt el kell hallgatnia minden emberi dicsekvésnek, sőt, minden mentegetőzésnek is. Megszégyenült hallgatással kell mindenkinek elismernie: nem tett eleget Isten követelményeinek. Aztán majd, ha megszólal Isten kegyelmének felmentő szava, megindulhat az emberi hálaadás és bizonyságtétel szava is. De előbb meg kell lennie a néma megalázkodásnak.
“A törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg Őelőtte.” Hiú álom, és örökre el kell búcsúznia tőle az embernek, hogy valaha is meg tudjon állni Isten színe előtt az Ő törvényeinek a megtartása által. Mennél jobban megérti Isten törvényét, annál inkább ránehezedik “a bűn ismerete”. Nem is értette meg Isten törvényét az, aki még tud a maga erejében bizakodni!
“Törvény nélkül jelent meg az Isten igazsága…” A törvény világánál reménytelen helyzetben vergődő ember számára csak egyetlen reménység van: az, hogy Isten más utat-módot talál az ő megmentésére. Ez a reménység lett valósággá Jézus Krisztus által. “Most” már a törvényt megtartani sohasem képes, bűnös ember is “megigazulhat”. De rajta kívül nincs más reménység!

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?