„Teljes szívetekből hozzám térjetek” (Joel próféta könyve 2:12)

Artemisz márvány temploma
Efézus Szidoni Antipáter legkedvesebb épülete Törökországban
Épült Kr. e. 670-550 között
Őseink szkita-hun szellemisége elválaszthatatlan e fennkölt szellemiségtől
Szkíta aranyszarvas
Kr. e. 400-300 között

„Nagy lelkéből a jóság fénye árad,
S napként világít minden bú előtt,
Egész valója irgalom,bocsánat.
Kövessük őt!”

Magyar Testvéreim!

Hamvazószerdán, március 5. napján kezdetét vette a húsvétot megelőző, negyven napot átölelő, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére felkészítő nagyböjti időszak.
A húsvétra való előkészületi idő arra hív bennünket, hogy csendesedjünk el, találkozzunk önmagunkkal és Istennel.
Forduljunk türelemmel, szeretettel és megértéssel egymás felé, járjunk a jónak útján.
Tartsunk bűnbánatot, hogy teljes bűnbocsánatot nyerjünk.
Higgyünk az evangélium igazságának erejében.
Emlékezzünk, hogy porból lettünk és porrá leszünk.

Alexandriai Világítótorony
140 m magas – Egyiptom egyik csodája
Kr. e. 280-247 között épült
Sok évszázadon át a Föld legmagasabb épülete volt
Őseink szkíta-hun szellemisége elválaszthatatlan e fennkölt szellemiségtől
Szkíta aranyfésű a Soloha halomsírból
Kr. e. IV sz.
Benczúr Gyula: Ipolyi Arnold püspük
(Ipolykeszi, 1823. október 18. – Nagyvárad, 1896. december 2.)
MTA elnöke, Szt. István, Szt. László Társulat alelnöke, polihisztor tudós, Vaskorona Rend lovagja

Arany János: Civilizáció

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.
(1877 után)

Dmitrij Sosztakovics: Keringő
Dunakeszi Koncertfúvósok és Szimfonikus Zenekara

MI PEDIG EZT VÁLASZOLJUK: NÉZZ REÁ GÁZA, UKRAJNA, SZUDÁN TÉRKÉPÉRE, AZ OTT LAKÓK SORSÁRA, BETELNEK A PRÓFÉCIÁK

Az Ördög – Antikrisztus – Hamis próféták „szentháromsága” öt tételben
1. A bűn törvénytelenség
2. A bűn hamisság
3. A bűn céltévesztés
4. A bűn határsértés
5. A bűn hitetlenség

Tóth Árpád: Tetemrehívás

Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,
A gennyes Földnek hirnöke
Jön, és láttára szerterezzen
A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér
Az alvadt sebből fölfakad,
Legördül lassan, s átzuhogja
A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér –
S a földön bíbor alkonyat
Gyúl tőle a sötét hegyek közt –
S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak
Nem lehet többé mosolya,
Mert ember vagyok én is, én is,
Az isten véres gyilkosa…
1926.

Demeter Ágnes : Volt-e már szívedben fájdalom?

Magyar szellemiség
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

„Lilla áldott hamvainak”

‡ olvasható a sírkő mohos lapján, melyet második férje Végh Mihály esperes emelt emlékére.
Lilla maradt hát Vajda Julianna halálában is, hol koporsójában őrzi költő szerelme búcsúlevelét, életrajzát, gyűrűjét és imakönyvét.
A nevet Vitéz Csokonai Mihály adta neki, s ez a név elkísérte a sírba is, sőt a halhatatlanságba is, mert aki Csokonai költészetében él, az a halhatatlanság.
Dunaalmáson pedig, amikor a Duna felől érkező hideg szelek borzolják a temető öreg köveit, a nyomában feljövő eső zokogja tovább egy igaz magyar álmát:
Kedv. Remények. Lillák! Isten véletek!

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
Előadja Kobzos Kiss Tamás lantművész

HA A SZÍV MEGTÉR, AKKOR BELŐLE IGAZ ÖNISMERET SZÜLETIK

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

A balassagyarmati Madách szobor nyomában
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Búcsúlevél Mogyoródy Szabolcsnak
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Beiktatták Kolumbán Vilmost
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Léleknek vetni, lélekből aratni
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Pap Gábor: A magyar nyelv maga a csoda

Bény román kori műemlékei
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írás a képre kattintva, pdf formátumban új lapfülön olvashatják!)

Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2025. március 8.

A képek forrásai:
csemodak.sk
davidkah.hupont.hu
felvidek.ma
hu.wikipedia.org
idezetek.hu
publicdomainpictures.net
reformatus.hu
szkitiakozpont.hu