Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: Rómabeliekhez írt levél 9. részének 14-33. versei.
14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!
15 Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”
16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”
18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19 Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?”
20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?”
21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja?
22 Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?
23 Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,
24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is?
25 Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek,
26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.”
27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,
28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.”
29 És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.”
30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;
31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. 32 Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe,
33 amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”
– Az ember egyetlen lehetősége csakis az, hogy leborul az Isten előtt, annak tökéletes akarata előtt. Ebben a leborulásban az ember nem kérdezgeti Istent, hanem elismeri azt, hogy Isten az Úr, aki szabad, szuverén döntéssel, igazságosan intéz mindent: az üdvösségre és e-világra nézve is (14).
– Mi szeretünk kérdezni, és minden válasz után következik egy újabb kérdés, sőt egyre kötekedőbb kérdések. Mi szeretünk vitázni, és a vitában szeretjük, ha egyre inkább mi uraljuk a beszélgetést, hogy aztán tekintélyt szerezve a tettek mezéjén is mi uraljuk a terepet. Mi Istent is raportra hívjuk a kérdéseinkkel. Isten imádatában már nincs kérdés, csak leborulás, teljes Istenre hagyatkozás. Üdvösséges állapot ez.
– Isten istensége megmutatkozik abban, hogy könyörül, akin könyörül; és irgalmas ahhoz, akihez irgalmas (15). Csak leborulni tudok, amikor ezeket az igeverseket olvasom, és leborulásomban hálát adok, hogy nem emberek döntik el, hogy Isten kin könyörüljön és kihez legyen irgalmas. Leborulva hálát adok azért, hogy végképp nem hívő emberek, vagy bármely felekezethez, bármely kegyességi körhöz vagy bármely teológiai iskolához tartozó „vallásos zsenik” és „teológiai agytrösztök” határozzák meg az Isten könyörületének medrét. Igenis, éppen ettől Isten az Isten, és éppen ettől igazságos, hogy többek között, ezt sem engedte ki a kezéből. Ez az igevers engem nem megijeszt, nem kérdések sokaságát ébreszti bennem, hanem megnyugtat, magasztalásra késztet és bizonyosságra indít.
– Mi akarhatunk, mi futhatunk, mi erőlködhetünk; de ha az Úr nem építi a házat, akkor hiába… (Zsoltárok 127,1) Az üdvösségre, és e-világ eseményeire nézve is érvényes az Isten szabad, könyörülő döntése, vagy éppen annak elvetése (16–18). Persze mi akarunk, futunk, de szüntelenül az Isten áldásáért könyörögve és az Ő kiválasztó kegyelmére hagyatkozva. A kiválasztottságunkkal kapcsolatos bizonyosság is Isten áldása. Ez a bizonyosság nem kárhoztathat senkit. Ez a bizonyosság tudja, hogy a mi futásunk olyan, mintha egy repülő fedélzetén kocognánk, amely ezer kilométeres sebességgel hordoz a megérkezés felé. Nem azé, aki akarja; nem azé, aki fut; hanem a könyörülő Istené. Nincs ennél kristálytisztább igazság. ( Steinbach József igemagyarázata )
24. zsoltár: Az Úr bír ez egész földdel:
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A képek forrásai:
hvg.hu