„Maga a Lélek tesz bizonyságot lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Szent Pál apostol levele Rómába 8:16)

A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert orvosprofesszor imádsága nyomán életté és ámenné nemesül az apostol kincse, melyet lelkén át szólaltat meg a Szentlélek.
Szent Pál apostol Kr. u. 55-ben Korinthoszban megírja élete főművét, theologusok szerint az Újszövetség legnehezebb könyvét, Augustinus, Luther és Kálvin kedves hitvallását.
A római levél 8. fejezete a Pünkösd himnusza. Hogyan jutott el idáig a fiatal Saul?, a későbbi Szent Pál!
Az apostol mindenek-feletti zsenialitását mutatja, hogy mint Gamáliel rabbi lábainál nevelkedett tudós, tisztában volt vele, hogy a mózesi Törvényből nincs megigazulás.
„Mert ami testtől született, test az, ami Lélektől született lélek az”, – gondolt vissza Jézus szavaira János apostol evangéliumában. Többet akart ennél is mondani.
Ismerte és olvasta a klasszikus hellén világ valamennyi filozófusának művét. Szépek, igazak és megrázóak voltak számára. Tanúsággal szolgált, jó színpadi téma, de nem több.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2022. június 7.)

Hogy a kiemelt igeszakaszt megérthessük, szükséges ismernünk egy nagyon fontos ószövetségi történetet, melyet a 4Mózes 21-ben olvashatunk. Arról van szó, hogy Isten választott népe zúgolódik Isten ellen, haragra ingerli az Urat, büntetésből pedig mérges kígyók lepik el a tábort és halálos marásaik miatt sokan meghalnak. A nép beismerve bűnét, kéri Mózest, hogy imádkozzék a kígyók ellen. Mózes azt a parancsot kapja Istentől, hogy egy magas póznára tűzzön fel egy rézkígyót “és ha valaki megmarattatik és feltekint arra, életben maradjon”.

Continue Reading →

Egy “mai példázat” (2022. június 4.)

Több, mint másfél évtizede éltek már együtt az öregek és a fiatalok, két szinten ugyan, de közös előszobájuk volt, s annak egyik falán szép, míves kovácsoltvas fogas. Ha az a fogas nem lett volna! De volt. Ráadásul a fiatalok nászajándékul éppen ezektől a szülőktől kapták, akikkel együtt laktak.
Így hát szeretetben, békességben és egymás független életére tapintatosan vigyázva élt, ki-ki a maga lakásában. Ám ha kellett, kisegítették egymást, olykor a televíziót is együtt nézték. A templomba is együtt jártak.

Continue Reading →