Gyermekkoromban leánytestvéreimmel felváltva, hangosan mondtuk az asztali áldást az étkezések előtt. Emlékszem, amikor egyszer a legidősebb nővérem így imádkozott: “Köszönjük, Uram, az ételt és köszönjük a bajokat, mert megtanítanak erősen megállni a lábunkon”. Meglepett, és azóta nem felejtem el soha ezt az imát.