Számomra a Szentírás valamennyi szerzője spirituális géniusz. Lényegtelen, hogy egy próféta pásztor volt-e mint Ámos, vagy egy apostol halász volt-e mint Péter. Magánügy is lehetne akár, – de nem az, – amikor régen többször azt hallottam templomi szószékről: „Ezek a szentírók egyszerű, tanulatlan, iskolázatlan emberek”.
Ilyenkor a gyülekezetet sajnáltam akik aligha érzékelték, hogy „tanult kollégám” éppen őket kezelte szellemi kiskorúként.
A prófétai, apostoli kiválasztás és elhívás maga a kegyelem titkokkal szentelt csodája.
– 1969-ben azt kiáltotta a világ: ember a Holdon!
– 2000 esztendeje pedig Isten a
Földön!
Isten kegyelmében élve annyira hozzászoktunk szeretetének szelídségéhez, hogy a négy lovas félelmes megjelenése Istent a harag idegennek látszó fényében tünteti fel előttünk. Sokan meg is botránkoznak, hogy Isten milyen borzalmakat küld az emberiségre.
Pedig nem történik itt más, mint hogy a bűnesettel a világra szabadult szörnyűségeket többé nem tartja féken a kegyelem. Végső fokon az ember bűnének természetes következményei ezek.
Elszabadul a győzelmi téboly. Népek akarnak az egész világ felett diadalmaskodni. Milliók állnak seregekbe egy minden eddiginél nagyobb győzelem érdekében.
Az apostoloknak vannak cselekedetei. Mondják, hogy az ötödik evangélium, valójában az is, hiszen a Lukács evangélium második kötete e fenséges mű, melynek olvasása egészen mély vizekre evez és hófödte tiszta csúcsokra visz fel.
A Szentlélek által indított emberek milyen teljesítményre voltak képesek abban a világban, melyet nevezhetünk ókornak, vagy éppen az Anyaszentegyház születése után az ősegyház hitvalló diadalának, ahogyan imádkozva, a kenyeret megtörve, zászlót bontva szólták az Úrtól tanult igéket, hirdették az Evangéliumot. Napi igénk ezekben a hetekben.
Mondja a krónika, hogy az angyalok titkon figyelték az Úr Jézus Krisztus arcát az Atya jobbján, – hogy reagál? látva fáradságot, örömöt, küszködést tanítványai életében, akik immár nélküle, de nevében jártak farkasok és kígyók között.
Isten imádása Káin és Ábel áldozata óta verseng az Isten kereső emberiség azon, hogy is kell imádni Őt? Isten pedig – míg nagy gonddal, félreérthetetlenül adja tudtunkra, hogy mit tett értünk Ő – tág lehetőséget, szabadságot hagy arra nézve, hogy mi mit tegyünk Őérte. Mégis, a mennyei trón körüli szent istentisztelet megmutatja az Ő helyes imádásának két fő vonását. „Szent, szent, szent az Úr!” – zengi a négy Lény. Nézik Istent és kitör belőlük a dicséret, a náluk hasonlíthatatlanul nagyobb, különb, vagyis szentebb iránti „elismerés”. Bennünk, földi lényekben is ezt válthatja ki mindaz, amit Ő magából látnunk enged. „Közönséges” bűnös emberek alázatos vallomása: szent vagy, Uram! S csatlakozhatunk – halandó porszemek – a mennyben elhangzó bámuló dicsérethez, az előtt, Aki örök. Volt, van és eljövendő.
A történelem Ura elhozta az időt, hogy a világ legnagyobb igehirdetője ellátogathatott Moszkvába. Hatalmas készülődés előzte meg Billy Graham utazását. Ekkor még a Gonosz Birodalma Ronald Reagan-i címkéje ott égett a Szovjet-birodalom homlokán.
Felesége érezte a feszültséget odahaza, tudta, hogy ez páratlan lehetőség, óriási kihívás és mérhetetlen felelősség is egyben. A világ szeme lesz rajtuk.
Bill igyekezett vidáman elütni a dolgot: „Kedvesem, három perc alatt minden hazugság összeomlik életükben ha engem hallgatnak” – „A Biblia szerint nekünk azért van szükségünk arra, hogy a Szentlélek hozzon gyümölcsöt az életünkbe, mert mi nem tudunk istenit létrehozni a Szentlélektől elszakítva. De Isten tud emberit létrehozni a Lélek által”