„Előbb azonban még sokat kell neki szenvednie, és megvettetnie ettől a nemzedéktől” /Szent Lukács evangéliuma 17:25/

Csíkszereda felé igyekeztünk 2005. augusztus 3. napján, hogy életünkben még egyszer láthassuk és hallhassuk a legendás Illés zenekart, mikor 40 év után először és utoljára felléphetett szeretett népe előtt. „Azért imádkozom, – mondotta Szörényi Levente, – hogy mikor kilépünk 150.000 ünneplő székely testvérem elé, el ne sírjam magam, hogy fogok így énekelni?”
Máréfalva Székelyudvarhely előtt lévő sok nyomorúságot megélt kis falú, hol nagyon keserves munkával teremtik elő a mindennapit a sovány földeken

Continue Reading →

Világvége – Ha élünk a lehetőséggel

Vége lehetett volna a világnak, csak ragaszkodtunk a viszonylagos rendhez, féltünk az ismeretlentől, nem hittünk egy jobb világ felépítésének lehetőségében!
A régiek (a jelenkori szenzációhajhász, megélhetési jósok szóra sem érdemesek!) üzentek nekünk. A rendelkezésre álló eszközeikkel megírták, mikor, hogyan, és mi lesz azután! De a koruk nyelvezete, gondolkodás módja nem a ma emberének nyelvezete.

Continue Reading →

„Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!” /Joel próféta 2:12/

„Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk” – A szörnyű tatárdúlást követően 1242-ben az akkor 42 éves Boldog Özséb elismeréssel szemlélte a IV. Béla Árpád-házi királyunk által szervezett második honfoglalást, az ország újjáépítését. Domonkosok és ferencesek jártak élen az imádság életes példájával, a munka testet-lelket gyötrő fáradalmával. Özséb nem csatlakozott hozzájuk, hanem ezt mondta: Még több kell! Példaadás, engesztelés, vezeklés. Elindult a Pilisbe, hogy az erdőben élő remetéket maga köré gyűjtse.

Continue Reading →

„Aki meg akarja tartani az életét, az elveszti, aki pedig elveszti, az vissza fogja kapni” /Szent Lukács ev. 17:13/

Koltón először 1991 november havában jártam, hol a Máramaros bércei által ölelt mesés szépségű település nevét örökre beírta a világirodalom aranykönyvébe a költőkirály. A falu és az élet középpontja a református templom, annak kertjében pedig a Teleki kastély, hol hajszolt élete legszebb három hetét töltötte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847 őszén.

Akkor ott elmondta a lelkipásztor, hogy korunknak is meg van a maga hétköznapi hőse, aki az ő jó presbitere Sebők Mihály bácsi, aki hatalmas áldozatot hozva rendezte be a Teleki kastély emeletén a Petőfi Múzeumot.
A Securitate persze éberen követte „bűnös hazaszeretetét,” „erős nacionalizmusát”, „olthatatlan Petőfi-rajongását”.

Continue Reading →

„De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak” /Szent Lukács ev. 5:35/

„Tanuljátok meg, hogy a királynak mindenben példát kell mutatnia” – mondotta a 638 éve meghalt I. (Nagy) Lajos lovagkirály, a középkori magyarság egyik legjelentősebb uralkodója.

„Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumánia, Bulgária és Lengyelország királya, Salerno fejedelme, és a Szent Angyalhegyi javadalom ura.”

Continue Reading →