Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, de amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk, holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak.
Egy régi találkozón, az elszakított területről érkező lelkipásztor elmondta:
„Sokszorosan kisebbségben érzem magam. Mint magyar anyanyelvű az idegenek között, mint református az ortodoxia állam-vallással szemben, mint édesapa az idegen nyelvű iskolában, ahol próbálom gyermekeim segíteni és védeni.
Trianon egy átok, bilincs, gyötrelem, mely fogva tart és szorításából nem enged. Gyermek koromtól nyomása alatt élünk, bármerre nézek, Trianont látom.
Anyaországi magyar ezt soha nem érezte meg.
A világtörténelem legaljasabb, legmocskosabb, legszomorúbb merényletét követték el ellenünk a nagyhatalmak”
Milyen kiváltság, ha a mennyei Gazda műveli lelkünk kertjét: nem sivár többé, hanem olyan lesz, mint az Úr kertje. Védve van a pusztaságtól, mert a kegyelem fala veszi körül, tanítással van beültetve, szeretet jár-kel benne, mennyei fegyelem neveli palántáit, isteni erő őrzi és készíti elő az Úrnak való gyümölcstermésre.
Van egy nagyon elterjedt, de téves felfogás, amely szerint végül is minden vallás célba visz. Ezt a gondolatot dolgozza fel Lessing a “Bölcs Náthán” című darabjában. A híres “gyűrű-példázat”-ban egy keresztyén, egy zsidó és egy muzulmán beszélgetése azt a hitet kelti, hogy végső soron minden vallásnak ugyanaz a megmentő ereje van.
El kell hagynunk a bűnt. Röviden megfogalmazva ez a bűnbánat. Ez a keresztyén megtérés első lépése, és ez semmilyen körülmények között nem mellőzhető. A bűnbánat és a hit összetartozik. Nem követhetjük Krisztust anélkül, hogy el ne hagynánk a bűnt. A bűnbánat azt jelenti, hogy egész határozottan hátat fordítunk minden gondolatnak, szónak, tettnek vagy szokásnak, amiről tudjuk, hogy rossz, helytelen. Nem elég a sajnálkozás felettük, vagy az, hogy egyszerűen elnézést kérünk Istentől miattuk. A bűnbánat alapvetően nem érzelem és nem szavak dolga – belső hozzáállásunknak kell megváltoznia, ez vezet azután viselkedésünk megváltozásához.