„Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
Ajkára vőn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt, hogy befogadja éked,
Őrző oltárrá válik a kebled.”
(Ábrányi Emil: Magyar nyelv)
Aki magyar nyelven tudja mondani az öt varázsigét:
a sajnálom
a bocsánat
a köszönöm
a szeretlek
a hazám
szavakat, az kincset nyert, egy kulcsot, egy titkos kódot, amely olyan kapukat nyit meg, amelyeken keresztül csak mi járunk, mi magyarok.
A világirodalom legnagyobb klasszikusai halvány árnyékai a magyar irodalom klasszikusainak.
Talán még tehetségük lett is volna az alkotás Himalája magaslatait bejárni, de nyelvük kincse, szókészlete, dallama, ragozása, logikája nem mérhető a magyaréhoz.
Ennél fogva persze magányos szigetként vagyunk oázis a sivatagos világban, hiszen nagy íróink-költőink művei idegen nyelven lényegét tekintve visszaadhatatlanok.