Ilyen a tanítómesterünk. Szelídsége és szívbeli alázata megkönnyebbíti számunkra a tanulást. A szelídség nem temperamentum dolga. A Biblia a dolgok mélyére hatol és gyökerénél fogja meg azokat. Mi szelídségnek mondjuk a csendes kedélyt, ellentétben a felcsattanó természettel. De a természettől csendes emberek még korántsem szelídek az Ige értelmében. Lehet, hogy nem indulatosak és hangosan nem berzenkednek, de belsőleg mégiscsak felháborodnak, keserűek és dacosak ha ingerlik őket. Csak az az ember szelíd valójában, aki önző énjétől szabad. Az ilyen ember belsőleg csendes és másoknak is teret ad, hogy boldoguljanak.
Ft. Makkai Sándor püspök úr erdélyi szolgálata idején népének nagy krónikása lett legendás történelmi regényeivel, briliáns theologiai műveivel, magával ragadó zseniális élet bölcsességével. (1926-1936). A Holt tenger Mezőségének küszködő magyarjai a szórványban, az ország legjobb egyetemeinek tudós magyarjai Nagyenyeden, Kolozsváron, Debrecenben, a világba szétszórt magyarjai a diaszpóra bástyáin számára egyaránt drágák és nagyon fontosak voltak.
Miben áll a siker titka?, az élet értelme?, az ember sorsa?, – ő maga azt élte és vallotta, amit újszövetségi napi igénk rövid perikópája ebben a 7 versben mély tömörséggel, egyszerű realizmussal, tiszta szépséggel leír.
(Szt. Márk ev. 1:32-39)
A mécsesből nem fogy ki az olaj, szüntelenül világol, mert éjt-nappallá téve dolgozik Erdély valamennyi fejedelme, valamennyi püspöke, valamennyi írója és költője, valamennyi faragója és építője, valamennyi édesanyja és leánya.
Telefonon kerestem gyülekezetünk egyik tagját, akit egy ideje nem láttam. Hosszan beszélgettünk. Nem volt beteg. Kicsit gyengélkedett, s ingadozó vérnyomása miatt nem mert elindulni. Utána az idő romlott el, és tette bizonytalanná a járást. Amikor elköszöntem, nem győzött hálálkodni azért, hogy felhívtam. – Így most kielégíthettem a mai napi beszéd igényemet – mondta befejezésül.
Keresztelő János fellépése megelőzte Jézusét, mintegy előhírnöke volt a Megváltónak; mint kiáltó szó a pusztában készítette az Úrnak útját. Ő adta meg a Krisztus evangéliumának előhangját: a megtérés feltétlen megtisztulási követelményének meghirdetésével, amely nélkül senki nem közeledhet Istenhez a „mérges kígyók fajzataivá züllött nemzedékből”. De ez csak előhang és nem alaphang volt, mely utóbbit Jézus mondta ki, szintén a megtérés hirdetésével – a kegyelem hangszerelésében.
Elképzelem, hogy amikor Jézus elmondotta ezt a példázatot, megdöbbentette hallgatóságát. Ma is megdöbbentene mindenkit, ha egy templomi gyülekezetnek kijelentené a lelkipásztor, hogy ma pedig az Úristen csak a bűnös emberek imádságát hallgatta meg és a jó és igaz emberek imádsága visszahullott az égről, mint bezárt téli ablakról a fényre szálló madár; tört szárnyakkal. Jézus kiválaszt egyet a zsidóság közül, egy vezető embert, akit ha nemzeti és egyházi szempontból néztek, azt felelték rá, hogy ez egy tökéletes ember; ez egy farizeus. Azután melléje állított egy lenézett, gyűlölt embert, akivel az igaz zsidók nem álltak szóba; ez az ember egy publikánus, magyarul vámszedő volt.