Hozzászoktunk ahhoz, hogy a vallásban olyasmit lássunk, ami az emberi lélek szükségletének felel meg, ezt a szükségletet enyhíti; olyasmit, ami a lét nyugtalanságából a nyugalomhoz, a sietségből a csendbe vezet; olyasmit, amiben a dolgos hétköznapoktól távol végre teljesen önmagunkra találunk. Ilyenkor bizonyára azt mondjuk, hogy a vallás valami szép, valami értékes, valami szükségszerű dolog az életben, hogy a vallás az egyetlen, amely legmélyebben boldoggá tudná tenni az embert.