Kategória: Igei útravaló hazafiaknak

TITOK FÁTYLAK LEBBENÉSE A TE LELKED MŰVE URAM

Isten szeretetének legtündöklőbb vonása az állandóság.
Advent érkeztével, karácsony közeledtével lelkünk megnyugszik az ő örök szeretetében.
Isten soha nem feledkezik meg szövetségéről, szövetséges népéről, orcájára formált gyermekeiről
Mi magunk sem feledkezünk meg róla, hiszen akarva-akaratlan gyermeki öröm tölti el szívünket az ünnepre készülve.
Szépen mondotta egykor Antall József miniszterelnök: „Nálunk még az ateista is hívő”
Révész Imre tiszántúli püspökünk írta egy helyen: „Nagy templomaink sokszor konganak az ürességtől, de karácsonyra mindig megteltek”
Ugyanebben az időben Érmindszentről mindig elindult a fogat a nagykárolyi vasútállomásra, hol feladták a csomagot a falu nagy fiának előbb Párizsba, majd Budapestre a Veres Pálné utcába.
Az „ides töltött káposztája, majd Török nagymama fenyőfája Csucsáról gyógyította tékozló és eretnek életem”, írja a címzett

Continue Reading →

Magyar Testvéreim!

„Krisztus Urunknak áldott születésén,
Angyali verset mondjunk szent ünnepén,
Mely Betlehemnek mezejében régen,
Zengett e képen”
(315. Dicséret 1. v.)

‡ Az advent idő közeledtével ezt a gyönyörű angyali verset őrizzük lelkünkben, forgatjuk szívünkben ,imádkozzuk nyelvünkkel.
Tud-e még a világ jelenkori állapotában verset, az egyház pedig angyali verset formázni Megváltó Urának?
Van-e még hófehér üres lap az életünkben, melyre fel tudjuk írni hálánkat, kéréseinket, váradalmainkat?
Reá tudjuk-e bízni magunkat:
Az Atya Leányára?
A Fiú Édesanyjára?
A Szentlélek Mátkájára?
Hogy maradjunk a háromságos Istenszeretetében, aki egymás testvéreivé tesz minket, és arra ösztönöz, hogy úgy is éljünk.
Boldogasszony Anyánk kapta Istentől azt a méltóságos tisztességet, hogy elsőre mutatja meg a világnak az isteni Gyermeket.
Előbb Betlehemben, majd Názáretben, aztán Jeruzsálemben, végül Egyiptomban.
De nem csak megmutatta , – és sohasem önmagára – hanem élete végéig mindig Reá mutatott:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg”
(Szent Jn. ev. 2:5.)

Continue Reading →

Erdélyi lelkipásztor írja: „Egyre kevesebben hisznek Istenben.
Manapság mi lelkipásztorok, hűséges presbiterekkel, kitartó egyháztagokkal keressük, kutatjuk a megoldást: hogyan lehetne hatásosabb a misszió?
Miként tudnánk megfelelni a szolgálatnak, melyre Isten hívott el minket, de amely szólításra csak mi válaszoltunk igennel.
Meg kell ismertetnünk a világgal Isten szeretetét.
El kell gondolkodnunk, hogy helyes-e az irány?, helyesek-e bölcsességünk termékei?
Jó hallani az Igéből, hogy e mérhetetlenül súlyos felelősséget ránk ruházó feladatban nem egyedül vagyunk.
Nem kisebb dolog függ a mi szeretet-egységünktől, mint a világ sorsa.”
(Simon Attila: Tamásváralja)

Continue Reading →

A politika tapasztalati műfaj, az álmok és realitások közötti egyensúly művészete.
De mihez kezd azokkal?, akiknek tudása egy bélyeg hátoldalát sem töltenek meg!
A theologia válasza fenségesen reális:
A hit és a józan ész úgy kapcsolódik egymáshoz, mint két szárny, melyekkel az ember Istenhez emelkedik, aki maga az igazság.
A hit és az értelem, az ima és a józan ész egymást erősítik, és együtt vezetnek az igazság felé, hogy hűek lehessünk az igazsághoz.

Continue Reading →

A Magyar Október vészterhes évadján és a protestáló hit havában megilletődött szívvel állunk meg a hitbuzgóság földjén, az Ákos-nemzetségtisztességén, Szilágy Vármegye ékességén, hol egy 800 éves református templom ódon falai, roppant boltívei, kőkeretes ablakai néma méltóságukban hírdetik a hit és megmaradás történelmi időfelettiségét.
Reformációs évszázadok bibliás kincse mögöttünk és bennünk, mely Bizánc és Róma áldása is tudott lenni irgalomban, liturgiában, oktatásban, nemzeti irodalomban, ökológiában.
A mártírok véremagvetés.
Mindenszentek élet áldozata Krisztusért, Egyházért a legnagyobb felebaráti szeretet példája.

Continue Reading →