„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek” (Apostolok Cselekedetei 1:8)

Élt egy család a Szatmár-megyei Nagyar községben, hol egykoron Luby Zsigmond a Himnusz költőjével mély barátságot ápolva elhatározta, hogy a Bethlen, Báthory, Rákóczi családok emléke előtt tisztelegve, – kastélya kertjében az ország legszebb rózsakertjét fogja telepíteni.
A magyar néplélek királya, a magyar haza szerelmese, a magyar irodalom üstököse tudott minderről, és úgy gondolta, a maga tehetségével ő is hozzájárul a nagy mű kiteljesedéséhez, miután ellátogatott Nagyar legendákkal szőtt mesevilágába:

Continue Reading →

„János vízzel keresztelt, ti pedig nem sok idő múlva Szentlélekkel kereszteltettek meg” (Apostolok Cselekedetei 1:5)

1944. június 2. napja péntekre esett. A vonatok szép renden futottak be a debreceni Nagyállomás szecessziós épületébe.
Büszkék voltak reá a helybéli kálvinisták, hiszen Pfaff Ferenc építész mérnök övéik után Szeged, Pécs, Miskolc, Pozsony, Kolozsvár állomásait is az európai építészet csúcsára emelte zseniális tehetsége révén.
A szép nyári reggel ragyogó napsütésében legalább 40-50 asszony várakozott a Nagyállomás mögött a Posta bejáratánál. Karjaikon kisgyermekek örültek a szelíd szeretet óvó biztonságának, míg a nagyobbacskák már elunták a várakozást, és húzták-vonták anyjukat ismeretlen kalandok felé.

Continue Reading →

„Ekkor átkarolta és kezét reájuk téve megáldotta őket” (Szent Márk evangéliuma 10:16)

Pedig régi hagyománya van ennek. Már az ókori Görögországban is tartottak ünnepet az anyák tiszteletére.
Angliában az 1600-as években az Anya-vasárnapon köszöntötték az édesanyákat, amely a húsvét utáni negyedik hétvégéjén volt.
Az USA-ban az anyák napját először 1872-ben ünnepelték, végül 1914-ben tették állami ünneppé minden év május második vasárnapján.
Európában a német virágkereskedők szervezték 1920 utáni időkben a népszerű ünnepet.
A MAGYAR NEMZET volt az egyetlen a világon, aki a Mária-tisztelet hagyományaira mint theologiai alapra építette az anyák-napi ünnepeket 1925-től.

Continue Reading →

„Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” (Apostolok Cselekedetei 4:20)

Petőfi Sándor és Arany János barátjaként a Felvidék elszigetelt kis falujában élte református lelkipásztorként nehéz életét Tompa Mihály, aki a népi-nemzeti költészet jelentős személyisége volt. A Habsburg-orosz által vérbe fojtott dicsőséges forradalom és szabadságharc bukása után bújtatta szegény parókiáján a hazafiakat, vigasztalta a maroknyi gyülekezetet, robotolt a földeken a napi betevőért, miközben az ő életét is a bitófán szerette volna beteljesíteni az ördög Habsburg.
A költők közül az önkényuralom korában ő volt a nemzet vigasztalója. Allegóriáival igyekezett a megbénult költészetet, közéletet, ellenállást felrázni.

Continue Reading →

„Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” (Szent János apostol ev. 21:16)

„Óh, sehol sem olyan hideg a hideg, mint Debrecenben. Csak Csokonait nem fagyasztják meg az egymást kergető telek. Ő áll a kiskertben, kemény télben is, virtusos tartásban. Akkor is, amikor téli süketséggel bújnak a korai alkonyatba a Nagytemplom és a Kollégium. Amikor egész Debrecen mintha összefogna, hogy no most meghalsz meleg. Hideg város, gőgös város, meleg-ölő város, de jó, hogy szoborként figyel téged Lilla poétája.
Hajh, Debrecen, híres Vitéz Mihálynál ma sincs neked még forróbb szívű fiad”

Continue Reading →