Ismertem egy embert nagyon közelről, aki országos gondok között, kemény próbák alatt, öreg korában is gyermek maradt, és hálás, boldog szívvel tudott szépen, okosan játszani az Isten tenyerén. Nem markolta görcsösen, amit Istentől kapott. Nem becsülte túl, és nem becsülte le az ajándékokat. És tudott bocsánatot kérni, ha valamit eltört. Nem szerette a képmutató kegyeskedést, de gyermeki hite a halálos ágyán úgy fénylett, mint a Nap.