„Ezért tehát nem csüggedünk” /Szent Pál apostol II. Korinthusi levele 4:16/

Hírét vette a tiszteletes Kárpátalja egyik kis gyülekezetében, hogy egyik kedves családja erősen szenvedi a jégveréses esztendőket. A két nagy fiút már korábban malenkij robotra elhurcolta a Cseka, és még csak most jött a neheze. Újra megjelentek egy reggelen rozzant autójukkal a kis ház előtt, és sűrű átkozódás és káromkodás közepette berontottak a takaros magyar portára. Az élettől megtört édesapa kijött eléjük, és azt kérdezte a kozák kinézetű pribéktől:
„Mit akarnak még? Két nagy fiam már elhurcolták valahová a birodalomba, mi megtettük mit megkövetelt a szovjet haza.

Continue Reading →

„Menjetek be a szoros kapun” /Szent Máté apostol evangéliuma 7:13/

Ezt az Igét hallva, sok farizeus döngette már a mellét: „Mi vagyunk a szoros kapu és a keskeny út vándorai”. Hiszen itt vagyunk a templomban, pap székben ülünk, első sorban feszítünk, vastag nyakú kálvinistaként „Igéim bővek, zengők, nagyok, papoknak ivadéka vagyok” (Ady Endre) Mi szeretjük az egyházat, mi szeretjük népünket, reménységet hirdetünk, – nem úgy mint azok: a világ, a sokak, a bűnösök, a széles úton járók, a gondtalanok, az álnokok, a gőgösök, a becsvágyók, a kétszínűek, tele vannak pénzzel, de mi majd megmutatjuk nekik az üdvösségre vezető utat.

Continue Reading →

„Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait” /Jeremiás próféta siralma 3:34/

A Bibliának erről a könyvéről tanítja a theologia tudománya, hogy a legszebb akrostichonban írt gyászének. A szerző szemei könnybe borulva, háborgó belsővel, földre roskadtan üríti ki a látvány és emlékezés keserű poharát. A hazáját elvesztő ember egyetemes szimbóluma a szent szöveg.
Ma is előttem van az a 12 négyzetméter táblakép drámai fensége, melyet Huszár István Nyíregyháza híres festőművésze műtermében láttam éppen 30 esztendeje.
A halvány vörös tájon Juda és Jeruzsálem romjai fölött lebegett a finom por, és Jeremiás próféta zseniálisan megfestve a kép jobb sarkából nézte elveszett hazáját.
Leírhatatlan fájdalom ült arcán, eddig ilyen mélységű bánatot csak Michelangelo szobrain láttam.

Continue Reading →

„Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk” /Szent Pál apostol levele Rómába 10:10/

Századok alatt sok szegény embernek volt életében egyetlen vigasza és reménye, hogy Isten előtt egyenlőek vagyunk születésünk jogán és halálunk okán.
A világ igaztalansága verte sorsának napjait, és a templomok hűvösének árnyékában remegő kis gyertyalángok feledtették vele a rögöt. Nem értette a latin liturgiát, de misztikus varázsával mégis tudott azonosulni. Ott volt valaki, aki igazán senkinek sem volt fontos.
Nem igazán szeretett az urak dolgába avatkozni, így hát mikor új világ következett a reformációval, boldogan és vitézül énekelte édes anyanyelvén a zsoltárokat.
Nyilvánvalóvá lesz számára Isten szuverenitásának legelső attributuma: a SZABADSÁG!

Continue Reading →