„Sok hamis próféta támad, és megtévesztenek sokakat” (Szent Máté apostol ev. 24:11)

Fiat justitia aut pereat mundus, – mondja az antik példabeszéd. Ez azt jelenti, hogy egy olyan világban, amelyben nincs igazság, nem érdemes élni, sőt többet: egy ilyen világnak nincs létjogosultsága. Az igazság az egész világnál drágább, életet és világot kell áldozni az igazságért, mert az igazság életet és világot teremt.
Ebből az következik, hogy az igazságnak az ősi forrása, az eredete, Istenre utal. Azért van igazság, mert Isten van!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 26.)

Kezdődött a történet azzal, hogy egyetlen lélek megismerte Jézust és nem tudta titokban tartani a csodálatos meglepetést, amiben része volt. Az ő híradására “sokan hívének” Jézusban. Érett volt már a lelkük arra, hogy mihelyt megismerik, higgyenek benne. És egyetlen szívről gyorsan tovaharapódzott sokakra ennek a megismerkedésnek az öröme.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 25.)

Amikor Jézus nem nyúl a felkínált eledel után, tanítványai csak arra tudnak gondolni, hogy valaki már jóltartotta megéhezett Mesterüket. “Eledel” alatt ők is csak testi táplálékot tudtak érteni, mint az imént a samáriai asszony “víz” alatt csak testi italt. A Jézus közelében forgolódó lélek is sokáig oda tud még tapadni a látható testi világ dolgaihoz és nehezen ébred rá a lelki dolgok valóságára!
Pedig Jézus testi éhsége attól a lelki örömtől múlt el, amelyet az Isten nevében elvégzett szolgálat szerzett neki közben. “Isten akaratát cselekedni” valóságos táplálék és erőforrás volt számára. Másfajta munkától elfogy az ember testi-lelki ereje. Ettől ellenben úgy gyarapszik a lélek, úgy fölfrissül és megújúl, hogy fölöslegessé válik még sok olyan evilági megelégíttetés is, amely különben nagyon kellene!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 23.)

Amikor Jézus a samáriai asszony életének fájó sebeihez nyúl, az, hogy másra terelje a szót, ősi vallási vitakérdéseket vet fel. Régi “atyáktól” átöröklött ilyen viták ellentéteit magukban hordják még késő utódok is, ha már egyébként Isten dolgairól régen megfeledkeztek is. Már csak az érdekli talán őket, ami külső formák kérdése. De arról szívesen elbeszélgetnek, csakhogy kitérjenek a lényeges kérdés elől! (19-20)
Jézus maga sem tagadja az ősi ellentétek jelentőségét. Azok a vallási formák, amelyek közt az Ő népe élt, Istennek olyan ajándékait foglalták magukban, amilyenekben más nép nem részesült. Nekik adatott meg, hogy Istent ismerhették és az üdvösség reménységében élhettek, másoknak akkor még nem. Évszázados válaszfalak mögött drága történeti örökségek rejtőzhetnek, s azok megbecsülendők! (22)

Continue Reading →

„Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot! (Ézsaiás próféta 25:1)

1823. január havának 22. napján Petőfi Sándor a magyar néplélek költőkirálya három hetes gyermek, Madách Imre Az Ember tragédiája megírója pedig két napos. Ki láthatott a jövőbe?, hogy a világirodalom legszebb nemzeti imája a Himnusz éppen ezen a napon indul a szívek-lelkek rejtekébe, hogy majd erőt nyújtson a küzdelmek nehéz óráiban az eljövendő századokban.
Az antik világban a nemzeti öntudatot a fejedelem öntudata, a király öntudata helyettesítette. Aki a királyhoz tartozott és neki engedelmeskedett, az volt a nemzetnek tagja, aki a királyára volt büszke, abban élt a nemzeti együvé tartozás, és aki a királyának engedelmeskedett és rábízta magát, az építette a nemzet nagy egységét.

Continue Reading →