indig Jézusról volt szó, amit mondott és amit tett. Először a Biblia világába állították. A Kijelentéstörténet áldó igéi anyanyelvükön szólalt meg, és mindig szíven találta őket. Azután saját tapasztalataik és emlékeik szólaltak meg. Lassanként ez az utóbbi lett a fontosabb, s ez döntött az előbbivel kapcsolatos kérdésekben is.
Ezzel az apostolok különös tekintélyre tettek szert, s egy új írásértelmezés alakult ki, amely összeszövődött a Jézus tanításaival és tetteivel.
Ez az a nagy ügy, nagy emlék, nagy érdekesség egész életüket átfogó és közösségbe hozta őket egymással is. Közös volt az emlék és az ígéret, az ajándék és az erő, a kenyér és a bor. S annál inkább egyénivé vált, minél erősebben közösségi volt.
A szentek egyessége mindennapi valóság volt közöttük, anélkül, hogy dogmatikai tartalmáról tudtak volna valamit.