„Mert reá épültetek az apostolok és próféták alapjaira” (Szent Pál apostol lev. Efézus 2:20)

Jáki Szent György templom (1220-1256)

Magyar Testvéreim!

Az apostol a világ legerősebb, legigazabb, legbiztosabb alapjának azt az építményt nevezi, – Jézus korábbi tanítása alapján, – amire fundálva az egyén és közösség az örökkévalóság távlatában gondolkodhat.

Az egyház egyetemes, egységes és szent. Una sancta catholica ecclesia
Krisztus Urunk váltságmunkája foglalja egységbe a különböző élet helyzetű, korú, nemű embereket lélekben és intézményben.
Az efézusi Levél központi üzenete: Krisztus és az Egyház.
„Mert reá épültetek az apostolok és próféták alapjaira, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybe illeszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és őbenne ti is együtt épült ők az Isten hajlékává a Lélek által.”
(Szt. Pál Efézus lev. 2:20-22)

392. Dicséret: Az Egyháznak a Jézus a fundamentuma

LELKIISMERETEM ISTEN IGÉJÉNEK FOGLYA

báró Mednyánszky László (1852-1919): Duna Vaskapunál

„Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!”

(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)

Dsida Jenő: Magyarország katonái – Kárpátia zenekar
„Magyar baka a legjobb a világon”, – írta valaki

Kossuth válasza az 1849. április 2. kelt Olmützi Habsburg Manifestumra

Az 1849 es Nagycímer benne középen a Kossuth-címer
(Balról lefelé: Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galicia, Lodoméria, Rácország, Szerbia, Kunország, Bulgária, Erdély)

Református Nagytemplom, Debrecen 1849. április 14.
Függetlenségi Nyilatkozat – Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztása 175 éve

Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia patrónája

Árpád-házi Szent Hedvig Lengyelország királynője

1374. február 18. Krakkó-1399. július 17. Nagy Lajos magyar király és Kotromanic Erzsébet legfiatalabb leánya.
Litvánokat keresztény hitre téríti, Prágában egyetemet alapít, sok kórházat támogat, művészek, tudósok, betegek pártfogója.
A két Árpád-házi magyar király leány szívén megtalálta a Máramarosi sóbánya az MM jelet, így Jézus szíve is otthonra lelt e földön.

A magyar szentek himnusza

‡ Latinovits Zoltán: A vers olyan emberi beszéd

Ady Endre verseit szavalja Latinovits Zoltán színművész

PG Csoport: Valahol oroszországban

gróf Kálnoky Boris mesél az „Őseim földjéről”

A dedikált könyv fotója

E Turul-madárszárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

Tanúsítvány

Stoltenberg úr figyelmébe
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Románia mindenkit becsapott, Ukrajnára fáj a foga
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Gyakorlatilag teljesen elpusztította Gázát az izraeli hadsereg
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen – Józsa, 2024.április 13.

A képek forrása: