Napi ige és dicséret (2025. november 29.)

Jézus Krisztus egyházának kezdettől fogva mind máig és tovább a világ végezetéig csak egyetlen ellensége, egyetlen veszélyeztetettsége van: a saját tagjainak a hitetlensége és hűtlensége. Az egyház veszedelme sohasem az, ha megrázza egy-egy történelmi vihar kívülről, hanem az, ha alszik, ha megerőtlenedik a bizonyságtétele a világban, ha megüresedik lélekben, ha engedetlenné válik Urával szemben és megízetlenült sóvá lesz a környezetében, ha elveszti lényegét, ha feladja hivatását, nem tölti be küldetését. – Ilyenkor történik az, hogy az egyház Ura, Aki a világnak is az Ura, talán éppen világi eszközökkel megrázza az Ő népét, vihart támaszt körülötte, mint annak idején ott a Genezáreti tavon a tanítványok kis hajója körül.

Continue Reading →

„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat” (Szent Pál apostol Efézusi lev. 2:14)

Drága Advent köszöntünk, mondjuk régi énekünk túláradó soraival.
Esztendőről-esztendőre megtölti lelkünket a mennyei szeretet máshoz nem hasonlítható varázsa, mely év közben sokszor hiányzik életünkből, a világ sok szépsége sem tudja pótolni a régi Betlehem misztikus titkát, mely megfordította a világ sorsát.
Ha megkérdezné a jó tündér, a kedves angyal,az áldott Krisztus, hogy milyen adventet és karácsonyt szeretnél magadnak, családodnak, hazádnak, a világnak, mit válaszolnál?
A jó hír az, hogy megkérdezi, és segít téged kívánságaid teljesítésében.
Aki Istent keresi, akit Isten kiválasztott magának, azt arra rendelte, hogy szavakkal és szavak nélkül, jóakarattal és cselekedettel, puszta létével és minden megnyilvánulásával hirdesse, hogy jő az Úr nagy fehér fényben.
„Suhanó szárnyú nagy sors-madarak. Hová vittétek az én szívemet? Hozzátok vissza az én szívemet. Szeretni akarok.” (Ady Endre)
Isten szeretetének jelenléte átjön a mennyei világ magasságából az ember szívébe, hogy közvetíteni tudjuk megbetegített világunkba, hiszen Úrnak szolgái vagyunk mindnyájan. Ez a transparentia Dei titka.
„Neki növekednie kell, nekem pedig alászállanom”, – mondjuk Krisztus Urunk út készítőjével, az utolsó nagy prófétával.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2025. november 28.)

Istennel egy állandó kapcsolatra van lehetőségünk az imádkozás révén; amikor nem csak szavakkal imádkozunk, de bensőnk állandóan Ő felé irányul. „Régebben, – írjs Tersteegen – az imádkozáshoz mindig helyet, időt és magányt kértem. Most bárhol vagyok, szüntelen imádkozom, hiszen mindenhol vele vagyok.”

A keresztyén ember mindent, ami éri, imádsággá formál. Minden nehéz feladat, helyzet, tanácstalanság, baj, szenvedés, terhek az Úr elé kényszerítik őt. Van olyan imádkozás, amikor elfordulva minden mástól, bizonyos időt csak ezzel töltünk el. De ennél fontosabb, hogy egész lényünk, minden cselekedetünk legyen áthatva imádsággal.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2025. november 27.)

A gazdag ifjú személyében kivételesen tiszta lelkesedéssel áthatott fiatalember jön Jézushoz és rendkívüli párbeszéd után megszomorodva távozik tőle. Egyedülálló jelenet az egész evangéliumban, súlyos mondanivalóval, mindenképpen méltó figyelmünkre a lelkesedő, a megszomorodott és az igeileg megkérdőjelezett ifjú személyét illetően.

A lelkesedő ifjú valóban rendkívüli személyiség. Gazdagsága nem tette anyagiassá, jóléte puhánnyá, gondtalansága könnyelművé, lehetséges üressége műkákán műcsomót keresővé. Nem volt olyan baráti köre, amely csak az ismert szemrehányást érdemelte volna: nincs semmi problémátok, ez a ti problémátok.