Szomorúan panaszkodott Petőfinek egy lelkészcimborája, hogy lelkiismeretesen készül a szolgálatra és mégis milyen kevesen vannak a templomban.
Szent Ágoston még a madaraknak is tudott szólni, Páduai Szent Antal a halaknak is, én meg a falaknak.
A költőkirály ebben a pillanatban már át is adta segítségül a jövőre nézve négysoros versét:
„Tudod mi a virág?
A földnek jósága.
Tudod mi a jóság?
A lélek virága”
Ez a törvény Isten szeretetének törvénye. A másokért való élésnek a törvénye. A kereszt alatt gúnyolva mondják: „Másokat megtartott, magát nem tudta megtartani?” Nem tudta! Szent Urunk élete fölött ott volt a szeretet törvénye: másokért meghalni.
Hányszor megtörtént már, hogy mi nem voltunk képesek mások lelki vagy anyagi terhéből egy fikarcnyit sem átvállalni? Pedig azt hittük, teherbíró keresztyének vagyunk…
Minden élet befelé nehezedő súllyal bír, ahogyan emlékezik egy régi diák Trianon átok-verte Nagypéntekére:
