Egyik barátom mondta el nem hívő barátjának a történetét, aki egy nagyon nehéz napon odament hozzá. Mivel ez az ember tudta, hogy barátom Krisztus követője; ezt kérdezte tőle: Ha újjászületek, minden problémámnak vége lesz?
Barátom így válaszolt: Egyáltalán nem, de megnyered az erőt, hogy problémáiddal foglalkozz.
Filemonhoz, a Kolossé-beli gyülekezetnek hívő tagjához intéz levelet Pál apostol. Ez a levél mindössze egy fejezetből áll, de kimondhatatlan értéket képvisel a szent iratok sorában.
A levél fogságban született. Pál itt is, nem magával foglalkozik, hanem az Úr ügyével. Egy Onesimus nevű rabszolga került börtönbe lopásért. Meglopta a gazdáját.
A templomba járás veszedelméről szól a Prédikátor könyvének 5. fejezete. Szokatlan, meglepő téma, de mai Ige értelmében magától értetődő, vagy inkább így mondom: természetfelettien természetes. Hiszen a templomban Isten a maga elutasíthatatlan, hallható és átélhető jelenlétét ígéri nekünk és ez azt jelenti, amit igehirdetés előtti énekünkben így szoktunk énekelni: „A nagy Isten vagyon mivelünk és Szentlelke lakozik bennünk”. Márpedig az élő Isten teremtője egész világmindenségünk minden erejének, minden létezőjének, egész sorsának, üdvösség-céljáig vezető eleve elrendeltetésének. Akkor természetes, hogy Hozzá és jelenlétének hajlékához közeledni veszedelem.
S íme előttünk a nyáj: a világ. S fel kell tennünk a nagy kérdést, mi után kiált ez a világ? Pénz, vagyon, tudomány. A gazdasági virágzás sivataggá válik, a pénzt, vagyont rozsda és moly megemészti, vagy tolvajok ellopják. Rohan ez a világ a mélység, a pusztulás felé, mert milliók vesztették el hitüket mindenben, ami csak emberi. Mit adsz a világnak? Néhány évtizede még legalább tele voltak templomaink, ma minden azért történik, hogy Krisztust kitöröljék az emberi szívekből. Gyermekek tíz és százezrei elszakadtak a szülőktől, s körülöttük, az akol körül farkasok járnak. Kétségbeesve teszem fel magamnak a kérdést: nincs a földön többé segítség? Holnap a mi gyermekeinkre, unokáinkra kerülhet sor, s ropogva törnek össze felettünk lángoló gerendák, s az a kérdés, maguk alá temetnek-e, vagy tart-e még tovább a kegyelmi idő?!
Ha Jézus tanítványa elbukik, annak mindig van előzménye. Erre tanít bennünket Péter tagadása is. Nála az előzmény az önbizalom volt és saját erejének a túlértékelése. Jézus ezt mondja: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem. Péter így válaszol: Ha ezek mind megtagadnak is – én soha! Péter nem volt hazudozó, de nem ismerte még saját szívének mélységeit. Túlértékelte saját erejét. Sokat gondolt magáról. Kevély szavakat mondott, pedig egészen közel állt a bukáshoz.
