Kedves Testvérek! Ma – a Reformáció napján – szeretettel ajánlom a Luther életéről és koráról szóló film megtekintését: 390. dicséret:…
Amikor Jézust emlegetik az emberek, alig gondolnak a reformációra. Jóllehet a reformáció a XVI. század történelméhez és annak társadalmi mozgalmaihoz kapcsolódik, azonban gyökereit megtaláljuk a Bibliában. Már ott van Jósiás király reformjában, de jelen van a próféták munkájában, legjobban pedig Jézus tanításában fedezhetjük fel. Amikor Jézus sorolja a régi igazságokat, ezzel a bevezetéssel teszi: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek…”, majd azonnal folytatja az általa képviselt igazsággal: „Én pedig azt mondom néktek…”.
Miért ítélik el Jézust? Pilátus, mielőtt kimondaná a végső ítéletet, meg is kérdezi: De mi rosszat tett? Feleletül csak nagyobb kiabálás hangzik: Feszíttessék meg! Sokszor bizony nem tudják megmondani az emberek, hogy miért üldözik Jézus követőit; csak kiabálják a feszítsd meg-et.
A múltból olvasta ki ezt az igazságot. Világosan oda volt írva a Golgota ormára. Történeti ténnyé vált ott az Isten szeretete. Befejezett, leszögezett bizonyosság örökre: szeretett minket. Ha máskor sohasem, de ott igenis szeretett, csodálatos, isteni szeretettel. Isten az Ő tulajdon Fiának sem kedvezett – ez most már örök garanciája annak, hogy velünk van.
Még gyermekkoromból fájó emlékem: egyszer, valami homályos eset kapcsán azért szorult el a szívem, hogy édesanyám engem nem szeret úgy, mint az egyik testvéremet. Hála Istennek, alig egy napig élt bennem ez a fájdalom, aztán kiderült, hogy a gyanú nem megalapozott. De az az egy nap rettenetes volt. Pedig csak földi szülőkről lett volna szó. Mindig eszembe jut ez a néhány óra, valahányszor embereket látok, akiket szíven ütött a szörnyű kétely: engem nem szeret úgy Isten, mint egyik-másik édes gyermekét.