Mennyei Atyánk gyakran küld nyomorúságot, hogy hitünket megpróbálja. Ha valamire való hitünk van, akkor kiálljuk a próbát. A salak fél a tűztől, az arany nem. A hamis drágakő, akár milyen szépen van csiszolva, iszonyodik a próbát megejtő gyémánt érintésétől, de a nemes rubin nem. Szegényes hit az, amely csak akkor bízik Istenben, mikor a barátok hűek, ha a test majd kicsattan az egészségtől, az üzlet virágzik és gazdag nyereséget hoz. Az a valódi hit, mely az Úr iránt való hűségben akkor is kitart, ha barátai elhagyják, ha a test gyenge és sorvad, ha a kedély nyomott és ha Atyánk orcájának világossága elrejtőzik előlünk.
Isten a mi szívünk Ura. Arra igyekszik, hogy szívünket igazi kincsekkel töltse meg. A szeretet, az igazság, a szelídség, a békesség drága kincseivel. Ha valakinek szíve a Sátán uralmában van, akkor a Sátán tölti meg azt a maga gonosz kincseivel, amilyenek a gyűlölség, a harag, a képmutatás, a hazugság… és így tovább. Az ilyen dolgokkal telített szív sem adhat mást, csak ami benne van.
– Mindenek előtt Isten mindenek fölöttiségét semmibe vevő, saját testvére fölöttiségét hamisan legnagyobbra értékelő lelki egyensúlyvesztése és torzulása tűnik elő. Ő a „nyereség” az Ábel-testvéri szelíd „lehelet”-tel szemben. Pedig „Isten előtt senki sem gondolhat magáról oly keveset, hog az sok ne lenne” (Kálvin). Testvérével szemben pedig a kóros jelentőség-tulajdonítás és erőfölény fitogtatás már igazán szeretetlenség és lelki szegénység áruló jele.
„Növénytanóra kezdődött, Kovách Demjén tanár úr szokása szerint percnyi pontossággal lépett a katedrára.
Levette a térkép tartóból a térképet, felakasztotta helyére, nem nyitotta ki az osztály könyvet, némán nézett maga elé.
Soha nem látta az 54 magyar fiú még ilyen állapotban.
Szikár alakja egészen megtört volt a ciszterci pap-tanárnak.
Kint megszólaltak a harangok, aztán megállt a térkép előtt, kicsit oldalt, hogy láthassa az egész osztály.
Leírhatatlan lágy arckifejezéssel nézte, aztán ősz feje mellére hanyatlott, a csend még jobban erősítette a harangok végtelen zúgását.
„ELVÉGEZTETETT”, – sóhajtotta:
Nem bírtuk tovább: padra borulva zokogtuk NAGYMAGYARORSZÁG keresztre feszítését”
(Padányi Viktor)
A házasság előtt sok mindennel van tele minden ifjú pár. A szerelem várakozó feszültségében élnek. Tele vannak tervekkel, álmodozásokkal. Sokféle fogadkozás is van ilyenkor a szívekben: mi majd megmutatjuk! Bizonyos, hogy egymásnak is a legjobbat akarják, szeretnék. Mégis, mindez a készülődés, ha nem is esztelen, de tapogatózó és bizonytalan próbálkozás lesz Jézus segítsége nélkül. Csalódásokhoz vezethet. A házassághoz a szerelmen, az egymás utáni kívánkozáson kívül kell még valami, ami nem bennünk van. Kapcsolatot kell keresnünk Istennel, Lelke vezetéséért kell könyörögnünk. Istentől is meg kell kérnünk a jövendőbelink kezét.