éliusz Péter életének első szakaszáról pontos adatok nincsenek, csak következtetni tudunk. Minden bizonnyal a Somogy megyei Horhi településen született, mert neve előtt, aláírásán többször szerepel a „Horhi” előnév. A vezetékneve eredetileg Juhász, vagy Ihász lehetett – ilyen aláírásokkal is lehet találkozni -, a legtöbbször használt, és így ismert „Méliusz” a „Juhász” görögösített alakja. Abban a korban szokás volt, hogy a tudományokkal foglalkozó emberek görögre, vagy latinra fordították családnevüket.
Szemed Istenen legyen, ne embereken – ez az isteni élet vezérgondolata. Ne az mozgasson, hogy szeretnél imádkozó embernek számítani. Menj be a belső szobádba, ahol imádkozhatsz anélkül, hogy tudnák és zárd be az ajtót; titkon beszélj Istennel. Ne indítson semmi más, mint hogy megismerd mennyei Atyádat. Lehetetlen tanítványként élned anélkül, hogy meghatározott időd ne lenne az imádságra.”És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek…” Isten nem azért hallgat meg, mert komolyan vesszük, amit kérünk. Ő csak a váltság alapján hallgat meg.
Szervusz! Áldás, Békesség! Olvastam a tegnapi igehirdetést. Képzeld! Nemrég tudtam meg, hogy akiről írsz, Sylvester János egyenesági ük-ük-ük-ük nagyapám volt!Örültem,…
