A magyar fájdalom, a magyar sors a mélyben összeér, akár a tengerszemek forrása a föld alatt.
„Gyászomban téged hívtalak Örökkévaló Istenem”, idézzük a zsoltár híres sorát.
Olyan világban élünk, amely távol áll a népek testvériségétől.
A megbocsátás szelleme uralkodik a zsarnoksággal és a zsarolással szemben.
Más mércével mérik az igazságot a nagyok és mással a kicsik számára.
A Mohács-melletti mezőkön 1526. augusztus 29. tragédiája utáni napokban Kanizsai Dorottya látva a 20.000 temetetlen honfitársát, mit érezhetett?, mire gondolhatott?, miért történt mindez éppen velünk?
Van egy fájdalom, a világ legnagyobb és legteljesebb fájdalma, s minden más fájdalom úgy viszonyul hozzá, mint a fényhez az árnyék.
Ez Krisztus Urunk fájdalma, a Kereszt szenvedése, az Isten szeretetéből kiesett ember elhagyatottsága.
Lehet-e ezt értelem feletti világ-titoknak nevezni?
Hiszen benne tárul ki előttünk Isten elrejtőző dicsősége.
Az Ő halála helyettes szenvedés volt, az áldozat fájdalma.
Oltárra tett ajándék, amely megmenti az Isten Lelkével átitatott embert és földet.
Ez a fájdalom azért támadt, hogy kitáruljon belőle az Isten örök szeretete.
Magyar népünk szenvedése égig érő sziklabérc, feneketlen mély óceán, maroknyi veríték, súlyos sóhaj és óriási jajszó.
Kanizsai Dorottya a halottak tömegét látva Krisztus szenvedésére gondolt, a keresztre nézett és a mezőn heverő holttestekben Krisztus Urunkat látta.
Szent Igénk üzenetét 2500 év távlatából olvassuk, nemzetünk drámájának híradást 500 esztendő távlatából olvassuk, de közös bennük, hogy szívünk megrendül, lelkünk megszomorodik, értelmünk zakatol, szavaink elfogynak.
A Mohács felé tartó magyar sereget a király és a hadvezér a Tolna-vármegyei Báta település határában megállított egy kis pihenőre, soraik rendezésére és egy imára.
Sorszerű volt, hogy a haditanács a Szent Vér kegyhelyen tanácskozott és imádkozott Krisztus Urunk segítségét kérve.
Sápadt és hallgatag volt a 20 éves király. Gyermekkora nem volt és már 10 éves korában reá zúdult népének addigi 500 éves krónikája.
Öregembernek érezte magát és annak minden bölcsességével búcsúzott szépséges feleségétől és álom hazájától.
Tomori Pál kalocsai érsek-hadvezér elemében volt. Nagy ívű beszédében rajzolta fel a közelgő csata forgatókönyvét, a magyarok okos taktikáját, a törökök sunyi kiszámíthatatlanságát.
Rövid imával zárta, amire reagálva némán intett a király, hogy rendezzék soraikat, mert indulniuk kell.
Ma már pontosan tudjuk, milyen történelmi fordulópontot jelentett e sorsdöntő csata országunk és népünk életében.
Kedves Testvérek! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 2. részének 25-32. versei Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 2. részének 29-30. versei:…
Kisfaludy Károly versében az örök magyar sors szólal meg:
„Büszke fej és büszke szív omlik a Duna partján a jövőtlenség mélyébe”
Gonosz idők gonosz szele elhozta az augusztus 29. napok drámáját:
Keresztelő Szent János életébe, amikor búcsút vett fejétől.
1521. augusztus 29. napja, amikor 72 magyar vitéz marad életben a 700-ból Nándorfehérvár második ostrománál.
1522. augusztus 29. napja, amikor 20.000 magyar, cseh, horvát harcos élete búcsúzik Mohácsnál.
1523. augusztus 29. napja, amikor Buda elestével szabad az út Pozsony és Bécs felé, elkezdődve a 147 éves oszmán uralom.
„Mindig a zsoltáros imájával veszem kezembe a Szentírást, mert a király szava hatalmas (Prédikátor 8:4), nem az én gyarló, esendő és múló királyságom, hanem az Úr szava, aki Királyok Királya, uralmának nincs vége” – imádkozta Esztergomban Szent István király, a Turul-nemzetség őrzője és az Árpád-ház örököse.
A hit önmagát igazolja. Boldog, hősies kockázat, ahol a következmény bizonyságot tesz az előfeltételeiről.
Péter apostol látta Jézust a tengeren járni, és hívó szavára ő is kilépett a hajóból.
A tengeren-járás csodája igazolta a tengeren járó képének valóságát.
Szent István tudta, hogy olyan súlyú feladat tornyosul előtte, amelyhez képest a tengeren -járás csupán délutáni szabadidős hobbi.