„Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam‑keltem” (Jób könyve 2:2)

Hungary History
1956 Emléke

“Az ismeretlen arcú holt, találgatom, vajon ki volt?
Határán túl szakadt magyart, milyen szeszélyű sors zavart?”

(Áprily Lajos)

Magyar Testvéreim!

Ft. prof. Dr. Székely György emeritus professzor, az ELTE egykori rektora már világhírű történész és nyelvtudósként tanította:
„Agyunk a világegyetem legösszetettebb rendszerének tartható. Fontos kérdés, van-e az agyunk annyira kifinomult, hogy értelmezhesse saját összetettségét.
Tudunk elvont dolgokról beszélni, ám ehhez olyan agy kell, mely képes elvont eszméket, gondolatokat és elméleteket megfogalmazni.
Általánosan elfogadott nézet, hogy az agy nem fejlődhetett a nyelv nélkül, ezért a nyelvnek és az agynak együtt kellett fejlődnie.
Agykérgünk a tanulás során folyamatosan hálózódik, ennélfogva nyitott lehet az új eszmékre, fogalmakra, elméletekre, valamennyit a nyelv hordozza.
Édes anyanyelvünk egyedi, páratlan, szókincsekben gazdag fejlődése tette olyan naggyá, egyedivé és csodálatossá agyunk működését, gondolkodásunkat és végső fokon szellemi teljesítményünket.”

Olyan szavaink vannak a szabadságra, melyet csak egy századokon át elnyomott és gyarmati sorba taszított nép gondolkodása, beszéde és életérzése képes felszínre hozni, irodalmi formába önteni, vagy dalokban, táncokban, öltözködésben kifejezni.
SZABAD–SZABADSÁG: egy szó a gyök, az ige, mely toldalékkal kifejez egy kibeszélhetetlen világot, életérzést, identitást.
Nincs még egy nyelv, melyben a SZABADSÁG szó ekkora erejű üzenetet hordoz!

Csurka István
(Budapest, 1934. március 27. – Budapest, 2012. február 4.)
író, dramaturg, MDF, MIÉP alapítója, hazafi

„A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, élet lehetőségeink elvonásával, mert kell a hely másoknak.”

Márai Sándor: Mennyből az angyal
előadja Csurka László színművész
„Valamiért ő kívülről tudta”, – írta valaki.

Kárpátia zenekar: Az én apám
„Úgy éljünk most,hogy majd egyszer rólunk is ezt énekeljék”, – írta valaki

Szabadságra teremtve

MAGYAR PASSIÓ: Írta,rendezte, főszerepet játssza Eperjes Károly színművész

1956 előzményei: háborús propagandával riogatva facsarták szét a magyar társadalmat
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Dr. Tóth Ilonka VI. éves orvostanhallgató végig jeles bizonyítvánnyal, kiváló sportoló, közösségi ember.
A diktatúra legaljasabb gyilkosságának áldozata 24 évesen, a hóhér hova nézett, amikor nyakára tette a kötelet?
56 Angyala, a Hűség Mártírja, a Szabadság Szentje
Mansfeld Péter III. éves ipari tanuló, a forradalom legkisebb hőse, legnagyobb csillaga, a Time magazin sztárja.
Kádár utasítására 18. születésnapja után 11 nappal, 1959. március 21. napján akasztották fel, majd arccal lefelé fektetve elföldelték jeltelen sírba.

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
előadja Lutter Imre színművész

Piros a vér a pesti utcán

A forradalom évében szentelték fel a váradréti református templomot
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Székely Bertalan: Dobozi legenda – Pusztamarót

1526. szeptember 13-15 között a portyázó török Mohácsról Buda felé tartva üldözőbe veszi az egy lovon menekülő Dobozi Mihályt és feleségét Farmos Ilonát.
Istvánffy Miklós nádor, majd Kölcsey Ferenc költőnk leírja a drámai jelenetet, amikor összeroskad a ló és a feleség kéri, hogy férje végezzen vele, ne kerüljön török kézre.
Amikor végzett feleségével beérte a török és lekaszabolta Dobozit, majd a már halott feleségét is elkezdte darabolni vak gyűlölettel!

Hajóval a gályarabok emlékéhez
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz
előadja Huzella Péter szinművész

1956 – Hungarian Revolution
Ludwig von Beethoven: Egmont -nyitány – A forradalom és szabadságharc alatt többször csendült fel mint a Szózat és Himnusz.
A nyitány az Egmont c.kísérő zene része,amelyet Beethoven Goethe színművéhez írt, a holland – spanyol háború és a hős Egmont gróf emlékére.

Fényfestéssel, díszkivilágítással is emlékeznek 1956-ra szerte a világon
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Budapest, 2016. október 23. Egy ’56-os lyukas zászló a Rákoskeresztúri új köztemetõ 301-es parcellájában 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. MTI Fotó: Mohai Balázs

Különleges emlékmozdony járja majd az országot az 1956-os forradalom évfordulóján
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Avanti ragazzi di Buda Előre Pesti srácok (Hungarian 1956 song) – Köszönjük szép Itália! 1860-ban országotok egyesülésekor Garibaldi legnagyobb segítője Kossuth Lajos volt, akit hálából Torino fogadott be az emigráció utolsó 27 évében!

Kossuth Lajos szobra Torinóban

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK: „És ha engem egyszer lánckerék taposna” – HARMADIK RÉSZ

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe

Az alábbi elérési címekre kattintva, további ajánlott írásokat olvashatnak:

Kardiológus lett az apja agyonverését végignéző lányból – tízmilliókkal tartoznak az Olaszliszkán kivégzett Szögi Lajos családjának

Áder Orsolya megszólalt a diplomata-útlevél és az állami támogatások ügyében – azt is elárulta, miért Mulan a művészneve

Százhúsz kilométert gyalogolt a „középkori” Angliában a súlyosan beteg barátnőjéért az Omega basszusgitárosa, Szöllőssy Kati

Tarr Zoltán Erdélyben: Nem vagyunk olyan ügyesek, mint Orbán Viktor, de nem is erre törekszünk

Rómában is megemlékeztek a 130 éve született Márton Áronról | Krónika

„Hitük által még holtuk után is beszélnek”

Ezerötszáz üzletet fosztottak ki a francia zavargó

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Imádság az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján

Nt.Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2026. október 24.

A képek forrásai:
biharinaplo.ro
felvidek.ma
msn.com