Szent János apostol alig több mint kétszáz szóból írta meg azt az evangéliumot, amelyben csodálatos tömörséggel és tisztasággal fogalmazta meg a titkot, minden tudomány fundamentumát: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Ó kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, ő jött el a világba.
Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”
Az átlag magyar ember harmincezres szókincsből gazdálkodik.
Ez éppen elég ahhoz, hogy szépen, tisztességesen, kulturáltan fogalmazzon.
A magyar irodalom csúcs alkotói, legnagyobb költőink és íróink műveinek szókincs gazdagsága messze meghaladja a százezret.
Kiss Dénes nyelvész professzor Józsán mondotta el számunkra: „Megszámlálhatatlan szóból áll a magyar nyelv szókészlete, hiszen a tájegységek, továbbá a nyelv fejlődése a leggazdagabb kulturális nemzetté tette a magyarságot!”
Reánk bízott drága kincs amelyet meg kell őriznünk a bennünk lakozó Szentlélek által: az anyanyelven való beszéd, imádság, olvasás, éneklés, hitvallások.
Tiszteljük a szentség és misztérium mélységét, az igehirdetés tüzét, az „Ecclesia semper reformanda est” elvét, hol egyszerre jelen tud lenni az Oratórium szentsége és a Laboratórium modernsége.
Ez a ma keresztény magyar emberének igazi felelőssége, magyarul az Egyháznak mindig meg kell újulnia, hogy küldetését be tudja tölteni a társadalomban.
Szolgálat, szeretet és hitelesség mindig megáll, legyen bármilyen értékválság, gyűlölet és háborúsága világ sötét oldalán.
