Visszatáncoltatott Hegyeink – Táncok Szilágyságtól Székelyföldig

Visszatáncoltatott Hegyeink – Táncok Szilágyságtól Székelyföldig

Visszatáncoltatott Hegyeink – Táncok Szilágyságtól Székelyföldig

by
9 9 people viewed this event.

Kedves Barátunk!

Szeretettel hívjuk az idei utolsó, zárórendezvényünkre, amely a Visszatáncoltatott Hegyeink címet viseli!

A Debreceni Egyetem tavaly immár megalakulásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Hortobágy Néptáncegyüttesének tagjai lépnek színpadra december 18-án a Partium Házban. Az egyetemistákból álló táncegyüttes tagjainak műsorában a tágan értelmezett Erdély megannyi táncát fogják bemutatni, prózai átkötésekkel.
A szilágysági Zsibótól, a Bánffyak Bonchidáján át, kincses Kalotaszegig kalandozunk, ahol megnézzük, hogy ropja egy györgyfalvi pár, majd belső Mezőség és Feketelak után meg sem állunk a székelyföldi Nyárádmentéig.

A muzsikát a nyíregyházi kötődésű, sokak által ismert Bakos Zenekar szolgáltatja.

Vendégelőadóink: A Debreceni Népi Együttes tagjai: Rozsáyi Dániel, Hercz Lili és az aranytorkú Jócsák Gréta.
Sok szeretettel Várunk minden érdeklődőt a Partium Ház idei utolsó, záró rendezvényére.

Az együttesről ezen a linken tud tájékozódni:
https://hortobagyne.wixsite.com/debrecen

Időpont: 2024.12.18. 18:00 óra
Helyszín: Partium Ház, Debrecen, Piac utca 81.

A rendezvény ingyenes, regisztráció nélkül megtekinthető!

Barátsággal,

Ecsedi Borbála
irodavezető
Partium Ház

To register for this event <strong>email your details to</strong> <a class="event_registration_email" href="mailto:kerecsenyitibor@gmail.com?subject=Registration%20via%20%22Visszat%C3%A1ncoltatott%20Hegyeink%20-%20T%C3%A1ncok%20Szil%C3%A1gys%C3%A1gt%C3%B3l%20Sz%C3%A9kelyf%C3%B6ldig%22%20listing%20on%20https%3A%2F%2Fwww.iuh.hu">kerecsenyitibor@gmail.com</a>

Register using webmail: Gmail / AOL / Yahoo / Outlook

 

Date And Time

2024-12-18 @ 18:00 to
2024-12-18 @ 20:30
 

Location

-

Share With Friends