Istentől kapott hitedhez,
Édesanyádtól tanult anya nyelvedhez,
Őseidtől örökölt szülőföldedhez,
Ne légy hűtlen soha!
Magyar Testvéreim!
Mondják, az ember élete nem számok összege, hanem pont annyit ér, amennyit Isten reá bízott, pont annyit ér,ami ebből teljesült, és pont annyit ér, amekkora űrt hagy halála után.
Lehetne temetési textus,de e bölcs megállapítás egy Istentől rendelt szép élet programja.
Az Újszövetség szent könyvei semmit nem mondanak a Boldogságos Szűz Mária Szüleiről, Megváltónk Édesanyjáról.
A rokonságból ismert Zakariás pap és Erzsébet asszony, valamint Zebedeus és Salome neve viszont ismert.
Egy II. századból származó Jakab evangéliuma apokrif könyv tanítja, hogy Mária édesapját Joachimnak, édesanyját pedig Annának hívták.
A két név jelentése is figyelmet érdemel:
Joachim annyit jelent: Isten megvigasztal
Anna pedig: Kegyelemmel áldott
Joachim és Anna gyermektelenül öregedett meg, és a korabeli felfogás ezt Isten büntetéseként tartotta számon, amit biztos meg is érdemelnek.
Szeretetlen világukba érkezett Isten angyalának örömhíre a bujdosó Joachim, és a tőle akkor messze lévő Anna életébe.
„GYERMEKETEK FOG SZÜLETNI, AKI SZENTLÉLEKKEL LESZ TELJES, MÁRIÁNAK NEVEZZÉTEK, INDULJATOK JERUZSÁLEMBE A TEMPLOM ARANY KAPUJÁHOZ HÁLÁT ADNI, MERT IMÁDSÁGOTOK MEGHALLGATTATOTT”
A hagyomány azt is tudja, hogy Joachim Mária születése után három évvel meghalt, de Anna asszony megérte, hogy a 25 évvel később Egyiptomból hazatérő Szent Családot még megláthatta, és keblére ölelte kicsi Jézusát, drága örökségét.
Ezután angyalok vitték fel lelkét Ábrahám kebelére, miután láthatta Krisztusát.
Számtalan sok megelégedett és célba ért élettel találkoztam közel öt évtizedes szolgálatom alatt, akik hittel Isten kezéből tudták elfogadni a jót és a próbákat is, ahogy tanultuk Jób életéből.
Eperjes Károly – Szabó Lőrinc : Hazám,keresztény Európa
Üdvözlégy, Szent Anna
‡ Az első Anna bált éppen 200 esztendeje, 1825. július 26. napján tartották Balatonfüreden a Horváth Házban, szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.
Ezt követően több fürdővárosban is rendeztek az Anna-naphoz kapcsolódóan társadalmi-társasági eseményeket.
Szép hagyomány katolikus gyülekezetekben, hogy a Szent Anna tiszteletére szentelt templomokban július utolsó vasárnapján tartják a Szent Anna búcsút, tisztelegve ezzel is Szűz Mária Édesanyja áldott emléke előtt.
Szép hazánkban, még a páros is páratlan szépségű!
‡ Szent Anna tiszteletéről Boldog Bálint Sándor professzor, legnagyobb néprajztudósunk a következőket írja:
„A hazai Szent Anna tisztelet gazdagságát és színes változatosságát a kultusz sokrétűsége mutatja.
Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép, de tisztelték azok is, akiknek foglalkozása valamiképpen asszonyi gondoskodással függ össze.
A bizánci rítusban július 25. napján ülik Szent Anna asszony neve és halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550-ben templomot szenteltek tiszteletére.
Nyugaton a XII. századtól terjedt el a július 26. ünnep.”
‡ Vajda Julianna ujjára halála napján húzták fel a Csokonai Vitéz Mihálytól kapott jegygyűrűjét, aki napra már 50 esztendeje aludta örök álmát Debrecen szélén, a Dorottya utcai temetőben.
Lilla halálában lett halhatatlan, hiszen keze a Csokonai Lilla kötetlapjain nyugodott a koporsóban.
‡ Sárvári Anna nagyváradi színésznő háromszor találkozott Juhász Gyulával, Múzsakéntneve örökre fent maradta költő 30 évnyi rajongása alatt.
A szerencsétlen sorsú művész 1937-ben önkezével ment a halálba, reá egy évre követte 1938. július 25. napján méreg pohárral a kezében a tragikus sorsú színésznő is.
A 8 Órai Újság c. lap így írta meg:
„Az ágy mellett a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki. »Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula« – olvasható rajta a költő dedikációja.
A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna verseket olvasta.”
Balassi Bálint Losonczi Annájának elszántsága, Tolsztoj Anna Karenina boldogságkereső hősnője, és Szaba Magda Freskó- Annuskája maradjon most a néplélek mélyén.
Juhász Gyula: Annáról, messziről
Kis falvakon és nagy pusztákon át
A város küld felém víg harsonát.
Víg harsonát és vad nászindulót,
Ma még, szívem, ma még, elindulok!
Ragyogva várnak messze körutak,
Kongó terek, zengő szökőkutak.
Ott tündököl száz arany kirakat
Egekbe néző erkélyek alatt.
S a kirakatok előtt Anna jár,
Ó, boldog, fényes, selymes annabál.
Fiatal arcán új tavasz ragyog,
Mely engemet örökre elhagyott.
Fiatal teste vígan megfeszül,
Akit imádtam reménytelenül,
Fiatal ajkán új mosoly nevet:
Felétek új, boldog sihederek!
Smetana-Moldva: Berlini Filharmonikus Zenekar, vezényel Herbert von Karajan
‡ Újszövetségi napi igénk szakaszának első sora bepillantást enged Szent Urunk lelki világába.
Talán szokatlan ez, hogy Jézus mit érez?, mit gondol?, mi a célja?
Íme az isteni szeretet emberi tartálya:a fájó szánalom.
Belesajdul a szív a szomorú képbe: pásztor nélküli nyáj lett a kis tanítványi kör, akik legázolva és leverve néznek a jövőbe.
Az aratnivaló sok, a munkás kevés, a szükséges aratásba küldi ki tanítványait Jézus.
Mint az elballagó iskolások a nagybetűs élet kapujában, olyan árvák a tanítványok.
Csak a szentek látják a láthatatlant.
„DEO GRATIAS ET CARITATI ECCLESIAE”
„HÁLA ISTENNEK ÉS AZ EGYHÁZ SZERETETÉNEK”
SEMMIJÜK ÉS SENKIJÜK NINCS EGY BOTON KÍVÜL, OLVASSUK MÁRK EVANGÉLIUMÁBAN
A LEGHOSSZABB ÚT IS AZ ELSŐ LÉPÉSSEL KEZDŐDIK, TARTJA EGY RÉGI KÍNAI MONDÁS
„A TANÍTVÁNYOK PEDIG ELINDULTAK”, – ÍRJA AZ EVANGÉLIUM.
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR IS ÍGY INDULT EL EGYKOR CSOMAKÖRÖSRŐL 17 NYELV BIRTOKÁBAN A HIMALÁJA VÉGTELENJE FELÉ
EGRY JÓZSEF FESTŐMŰVÉSZ ÍRJA: „A MŰVÉSZETBEN SOK MINDENT LEHET PÓTOLNI, CSAK A TEHETSÉGET NEM”
EGY VALAMIVEL AZONBAN FELRUHÁZZA ŐKET KÜLDŐ URUK: MENNYEI ERŐVEL!
HÍRDESSÉTEK, AHOGYAN TETTE ELŐTTETEK KERESZTELŐ SZENT JÁNOS:
„TÉRJETEK MEG, MERT ELKÖZELÍTETT ISTEN ORSZÁGA”
A TANÍTVÁNY ITT ISTEN ÉLŐ SZAVA
NAGYKÖVETE ANNAK, AKINEK ADATOTT MINDEN HATALOM MENNYEN ÉS FÖLDÖN
Vörösmarty Mihály: Ősök
Mintha nem őstől származnál, légy tetteid által
Őse családodnak, s a haza áldani fog.
Kárpátia zenekar: Legenda
A MINDENKORI TANÍTVÁNY RÉSZESE JÉZUS KÜLDETÉSÉNEK: TÁRSA AZ IGÉBEN, A TETTBEN ÉS A SZENVEDÉSBEN
‡ Milyen örökség marad utánuk?
Kétezer éve ebből az örökségből él az egyház, az iskola, a művészet, a tudomány, a kultúra.
Adja Isten, hogy az Ő szoros kapuján és keskeny útján járó életünk is szép örökséget teremjen gazdagon azok számára, akik az utánunk hagyott űrt e kincsekkel fel tudják majd tölteni.
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Miért szól a harang? – A déli harangszó története
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Új helyre kerül Szörényi Szabolcs milliókat érő hagyatéka
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Akinek sikerült megtapogatnia a Holdat
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Gályarab emlékút
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
„Az igaznak az emlékezete áldott” – Gályarab-emlékút jött létre
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Csíksomlyói búcsú, ahol a szent mellett megjelenik a profán – Péter Beáta drámája a Role zenekar és a Játékszín előadásában
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumbon, új lapfülön olvashatják!)
Debrecen-Józsa, 2025. július 26.
A képek forrásai:
angyalforras.hu
bagyinszki.eu
drk.hu
felvidek.ma
kronikaonline.ro
magyarulbabelben.net
magyarkurui.hu
ninjutsubudapest,com
publicdomainpictures.net
reformatus.hu
tudtad.com




















