Ferenczy Károly
(Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18.):
Józsefet eladják testvérei (Szépművészeti Múzeum)
A nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő zsenije:
„A kegyetlen testvérek gonosz tettéhez sivár környezet illik, mint Egyiptom, nem pedig a szép Erdély ünnepi csendje”
„Tájak jószagával tele lett a lelkem,
napos Maros – mentén sokszor szüreteltem”
(Áprily Lajos)
Magyar Testvéreim!
„Navigare necesse est, vivere non est necesse” – „Hajózni szükséges, élni nem szükséges”
Az Édenből kiszakadt ember ama régi hajnal óta fél.
Rettenti az angyal tűz pallosa.
Rettenti az Istentől elszakadt életének nyomorúsága, mely küszködéssel telve izzasztja napi kenyere után.
és asszonyának fájdalommal szült gyermekével rendületlenül menetel a hiábavalóságon át a halál felé.
Rettenti a természet gigászi ereje, mely négy ősi elemével kiszolgáltatja a barlangban és a 110. emeleten.
Ha esik, ha fúj, menni kell, szaktudással, emberi erővel, alkalmazkodni kell a körülményekhez.
A 16 tonna szenet fel kell hozni, a vállalat pedig nem engedi a lelkedet. hiszen szolgasorba tart.
Míg dolgozni tudsz, addig szükség van reád, ha pedig már nem bírsz és költség leszel, meg is halhatsz.
Persze, hogy félünk, hiszen megrendülhet egészségünk, anyagi biztonságunk, társadalmi helyzetünk.
József Attila: Nagyon fáj
Előadja Latinovits Zoltán színészkirály
Republic – „16 tonna” fekete szén
‡ Nem szűnnek létezni a Birodalmi Álmok.
Portugália, Spanyolország, Franciaország, Nagy Britannia, Belgium, Hollandia, Németország rabló hadjáratai pusztító tűzként tarolta le az őslakos népesség által felhalmozott javakat, a mélységben rejtőző ásványi kincseket, maga mögött hagyva öt évszázad fájdalmát.
Az álmok újra szárba szöktek, más lett a stílus, fejlődött a technológia, de az emberi szív nem változott.
Ma már az USA, Kína, Oroszország diktálja a tempót, nyomukban azonban sorakoznak a trónkövetelők.
Törökország, Türk Szövetség, Afrika Unió, Irán, Izrael, Szaúd Arábia étvágya nőttön-nő.
Puskin Anyeginje, Lermontov Korunk hőse, Tolsztoj Anna Karenina világa, Csehov Három nővére, Csajkovszkij hegedűversenye szépen ábrázolja Igénk megélt igazságát, az orosz irodalom nagy klasszikusainak halhatatlan műveiben, a félelemmel telt világban, hol állandóságra és biztonságra vágynak a szereplők.
ÚJ VILÁGREND? ÚJ FÉLELMEK?ÚJ REAKCIÓK?
Sebestyén József testvérünk, élt 45 évet – Kárpátalja őrzi még az ősi Vereckét
„Ukrán” katonai toborzók agyonverték a három gyermekes apát, mert magyar volt
Palágykomoróci görög katolikus templom: „Késhegyre a magyarokat, magyarok takarodjatok”
Ilona Vértesi – Lélek emelő…
Bennünket kővel dobálnak, mi válaszul kenyeretosztunk és rózsát szórunk
„Népek Krisztusa, Magyarország” (Márai Sándor)
A videót I D E kattintva olvashatják
Müller Márta: Krisztus a Golgotán
Megszámolni is
Nehéz azt a sok követ,
Amivel Krisztust
Dobálták, minden rosszra
Képes botor sokaság.
Mit gondolt ő vajh‘
Ekkor az emberről, e
Fajért szenvedni
Érdemes-e, nem inkább
Sorsára hagyni jobb-e.
Kárpátia zenekar: Vereckei hágó, honfoglalásunk 1111. évfordulóját ünnepeltük a hágón, este pedig Beregszászon, ami örök emlék maradt
‡ Újszövetségi napi igénk nagyon szemléletesen indul.
Késő estére érve Jézus teljesen elfáradt, mely földi emberségének reális ábrázolása az evangélium lapjain.
A Genezáret-tó partján vagyunk, melyet a Jordán folyó vize táplál, földrajzi helyzete következtében bármikor lecsaphat egy nagy vihar.
A szelek hajtják a vizeket, ezáltal kezd megtelni a bárka, a meregetés itt már nem segít.
A munkától kimerült Jézus pedig alszik.
Voltunk úgy mi is az életünkben, amikor azt éreztük, hogy a bajban, viharban, gondban magukra maradtunk.
Isten távol, barátaink éppen nem érnek rá, van elég gondja mindenkinek.
A TANÍTVÁNYOK ELFELEDKEZNEK RÓLA, HOGY JÉZUS VELÜK ÉS KÖZÖTTÜK VAN FÉLELEMBŐL NEM JUT ESZÜKBE, HOGY AMÍG JÉZUSSAL VANNAK, NEM ÉRHETI ŐKET SZERENCSÉTLENSÉG
AMIT AZ EMBERNEK MEG KELL TENNIE, HOGY KAPASZKODJÉK BELE AZ ISTEN KEZÉBE, ÉS ABBÓL A KÉZBŐL VEGYE EL AZT, AMI KÖVETKEZNI FOG.
A FELÜLRŐL MEGTARTÁST, A VÍZEN JÁRÁS CSODÁJÁT CSAK A HÁBORGÓ TENGEREN LEHET ÁTÉLNI, AMIKOR MÁR NINCS MIBE KAPASZKODNI
‡ Jézus rossz néven veszi tanítványai hitetlenségét. Miért? Miért? Miért? – teszi fel a kérdést nekünk is.
Miért félünk? Miért nincs hitünk? Miért nem bízunk benne?
MIKÖZBEN LÁTJUK, HOGY MENNYI MÁS EZOTERIKUS, BABONÁS, HOROSZKÓPOS SEMMIBE KAPASZKODNAK EMBEREK
Figyeljük meg ebben a történetben Jézus hatalmát, mintha egy másodlagos teremtésnek lennénk tanúi.
„Lecsillapítottad a tengerek zúgását” (Zsoltárok 65:8)
„Te uralkodsz a dühöngő tengeren, ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket”
(Zsoltárok 89:10)
„A hatalmas vizek hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál, fenségesebb az Úr a magasságban”
(Zsoltárok 93:4)
‡ Krisztus Urunk szavai és tettei együtt mutatják, ki Ő, milyen Istenünk van nekünk.
Ennek summája: A mindenható Isten, Aki örök szeretet, Jézusban velünk van.
Azért menjünk bizakodva törékeny bárkáinkon a túlsó part felé, bármennyire tombol is a vihar, mindig tudnunk kell.
„Ne féljetek” – „HIggyetek” – 365 helyen szerepel a Bibliában, minden napra jut egy biztató Ige.
JÉZUSSAL EGY HAJÓBAN EVEZÜNK
Bajza József: A hit
Ha reményid árbocát
Sors viszálya széttöré
Nézz a csillagok köré:
Ők lesznek vezéreid,
Ha szivedben él a hit.
De kit álbölcselkedés
Hitben is megingatott,
Az vihartól hányatott,
Tévelyeg vezértelen,
Őnmagába’ sincs jelen.
Néki túl siron s időn
Nem csillámlik enyhe fény,
Ég és üdv agyköltemény
S minden szent a föld felett
Álom s csába képzelet.
Őrizd szíved Istenét! –
Hogyha lelked csüggedez,
Híven ápol ő s fedez,
Szánakodva nyújt kezet,
És örök csendhez vezet.
Kormorán zenekar: Isten ujja megérintett
‡ Istenünk beszéde világegyetemes.
A látható és a láthatatlan, a mérhető és a mérhetetlen, a tapasztalható és a tapasztalati világon túl lévő világra, világokra érvényes.
Nem birtokolhatja vallásfelekezet, hanem olyan létigazságok hordozó Igéje, amely tegnap, ma és mindörökké változatlan fundamentumok, létalapok, léttörvények és élettörvények sodrásában mentőövek.
SZENT JÁNOS APOSTOL MENNYEI TÜZET HORDOZÓ SZÍVE RÁÉRZETT GYÖNYÖRŰ EVANGÉLIUMA ÁLDOTT IGÉINEK MINDEN SZAVÁBAN, HOGY A MENNY ISTENÉHEZ, A FÖLD JÉZUSÁHOZ AKAR TARTOZNI, ÉRTENI AKARJA A TEREMTÉS KEZDETÉT, A KERESZT TITKÁT, BOLDOGASSZONY FÁJDALMÁT.
A VILÁGBAN VOLT ÉS MARADT A LOGOSZ, A LÉT TEREMTŐ, LÉT ÚJÍTÓ, SORS-FORDÍTÓ IGE KRISZTUS, AKI AZÉRT JÖTT, HOGY ÉLETÜNK LEGYEN ÉS BŐVÖLKÖDJÜNK, VELE EGY HAJÓBANEVEZZÜNK.
Cosmic Cycles: Űrszimfónia
„Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Látványos videón, ahogy Kapu Tiborék izzó tűzgolyóként belépnek a Föld légkörébe
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Kapu Tibor így borult édesanyja nyakába a landolás után: videón a megható pillanat
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Kalotaszeg él és van jövője – üzeni a térség legnagyobb magyar ünnepe
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Újra benépesedő magyar szórványfalvak a Kolozsvári-dombságon – Magyarfodorházán és Bodonkúton jártunk
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
„Hidd el, hogy Isten ma is szól” – Karasszon István bizonyságtétele
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Akit Isten magyar nyomdászának neveztek
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Szent Hedvig
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban új lapfülön olvashatják!)
Debrecen-Józsa, 2025. július 19.
A képek forrásai:
erdelyinaplo.ro
hu.wikipedia.org
kronikaonline.ro
msn.com
publicdomainpictures.net
reformatus.hu
romkat.ro

















