„Hova mégy?” (Szent János apostol ev. 16:5)

Szent István király felajánlja a Szent Koronát Boldogasszony Anyánknak 1038. augusztus 15.
Békéscsaba – Polgármesteri Hivatal előtt

„Vér lesz pecsét a zengő kőtörésen, de kincsemet körül ragyogja mécsem”
(Áprily Lajos)

Magyar Testvéreim!

Egyik legfélelmetesebb, mégis legreménytelibb igeszakasz a Szentírásban amely leírja, hogy mit mondott az angyal Máriának.
„A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, az Isten Fiának” (Szt. Lk. 1:35)
Az élet, amely Szűz Mária méhében formálódott nem volt más, mint Krisztus Urunk megtestesülése emberi testben.
A Szentléleknek pünkösd napján történő eljövetele kétségbevonhatatlanul sorsdöntő fordulatot jelzett Istennek az emberiséggel foglalkozó történelmében.
Ez csak egy, a múltban végbement öt eseményből, amelyek mindegyike a keresztény evangélium lényeges eleme.
Az inkarnáció jelezte, hogy Isten szabadító belépése az emberi életbe valóságos emberként történt.
A második esemény az a mód, amely által Isten igaz maradhatott, és mégis megigazította a bűnös embert.
A harmadik a feltámadás, amely demonstrálja, hogy az ember három nagy ellensége halálos ütést kapott.
A negyedik a mennybemenetel, amely tanúsítja, hogy az Atya elfogadta a Fiú engesztelő munkáját.
Az ötödik a pünkösd, mely biztosít minket arról, hogy Isten Lelke eljött, és célba ér üdvözítő munkája a világban, egyházban és az egyén hívő életében.

Székely Bertalan: Mária a mennyek királynéja és Szent István országfelajánlása,
freskó, Pécsi Székesegyház

Augusztus 15. – Nagyboldogasszony napja, Szűz Mária mennybevételének ünnepe
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Galambos István: Nagyboldogasszony napján

Szent Fia így is akarta,
most van az ünnepe napja.
Angyalok érte lejöttek,
Szűzanya éke a mennynek.

Bűntelen asszony az égben,
szent-anya mennyei fényben –
lába a Napnak a holdján,
csillaga csillog az arcán.

Földön a hívek imádják,
hő ima száll oda, s áldják.
Retteg a Föld fejedelme,
bántani nincs neki mersze.

Beregszászi Olga: Boldogasszony Anyánk – régi magyar Himnusz

A hősök nyomában Doberdón
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Mikus Bea: Hősök hajnala

Volt valamikor egy világ
A hősök hajnalán,
Istenek születése után,
Mikor még volt igazság.

Valódi hérószok,
Hatalmas nevű nagyok,
Kiket az univerzum ismer már,
Vívtak rengeteg csatát.

A jóért harcoltak,
A rosszak meglakoltak,
Legyőzték a gonoszt,
Szerették a harcot.

A hősök hajnalán
Még más volt a világ,
Istenek, gigászok, szörnyek,
Titánok, nimfák, szirének.

Szebb volt akkor minden
Az ősi hitben.
Így éltek együtt emberek,
És rettenthetetlen Istenek.

Igriczek: Boldogasszony Anyánk

Pompei: Ház a Vezúvval, 1898 (Magántulajdon)

I. Az örökség: Nincs más út, csak az Isten útja

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

Nt. Király Zoltán Főgondnok, Budapest, Hazatérés templom: Van megoldás
(Az írást az elérési címre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Nt. Király Zoltán Főgondnok, Budapest, Hazatérés templom: Van megoldás

Nt. Dr. Medgyessy István: Tőkés László Tusványoson
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Trump elé kerülhet az orosz felosztási terv

Nt. Dr. Köteles Ágoston: Érdekes tények a Vatikánról
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2026. augusztus 15.