Napi ige és dicséret (2023. október 7.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Olvasásra ajánlott igeszakasz: Apostolok cselekedetei 9. részének 31-43. versei

Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 17. részének 20b. verse:

Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi nem volna nektek lehetetlen.

dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai: 

Egy nagysodrású cselekedethez érkeztünk. A gyülekezet rövid békességes időt él. Saul megtér, Pál lesz belőle – és az üldözők annyira meghökkennek, amiért éppen az lett keresztyén, akit megbíztak a keresztyének üldözésével, hogy egy pillanatra nem kapnak levegőt.

Júdea, Galilea – Samária! Hogyan kerültek oda a keresztyének? Úgy, hogy az üldözők szétrúgták a parazsat az első üldözéskor, István megkövezésekor. A főpapok, szadduceusok, farizeusok el akarták tiporni a kis keresztyén zsarátnokot – ehelyett szétrúgták. A szerteszálló parázsból szokott erdőtűz lenni.

Jeruzsálemből a keresztyén gyülekezet menekült. ide-oda szóródott. Mindenütt egy-egy kis gyülekezetet alkottak. Különös élmény lehetett, hogy amikor Pál apostol még le se írta az Igét: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róma 8,28) – már megtapasztalhatják, hogy amit az emberek rossz cél érdekében kigondolnak, abból Isten „jót hoz ki”.

Ebben a békességes, de rövid időben Péter a gyülekezeteket látogatja, vizitálja. – Háromszor mondta neki Jézus: „Legeltesd a juhaimat!” – Azt teszi most Péter, amit parancsba kapott Jézustól. Megtudja, hogy itt is van egy kis gyülekezet, ott is van, és felkeresi őket. Nagyon pici gyülekezetek voltak ám ezek: tíz-húsz-ötven ember, egy maroknyi hívő. Péter bekopog egy házba, ahol beteget talál, Éneászt. Nyolc éve beteg. Betegsége eszünkbe juttatja a bethesdai bénát, akit meggyógyít Jézus. Péter nem a maga erejével állítja talpra Éneászt: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” – Szóval: most már elláthatod magadat. Ne kérj segítséget, kelj fel az ágyról, amin nyolc éve fekszel, hajtogasd össze, tedd a sarokba!

„Meggyógyít téged Jézus Krisztus!” – Nem Péter a gyógyító!

Dorkás is megbetegedett, meghalt és kiterítették. És ekkor meghallották, hogy szinte a szomszédban tartózkodik Péter apostol, elküldenek érte. Nem azt üzenték, hogy „gyere Péter és gyógyítsd meg, támaszd fel! Nem. Semmiféle előírás nincs, csak : „Gyere el Péter!” Olyan mély a hitük, olyan mély a bizalmuk Jézus Krisztus apostola iránt, hogy csak jöjjön el, a többit majd ő tudja. Amit lehet, amit kell, azt ő megteszi. És akkor roppant különös jelenet játszódik le, majdnem ugyanaz, mint Jairus lányának gyógyításakor. Itt Péter küldi ki azokat akik sírnak, és leborulva így kéri Jézust: Uram, Áldott Orvos, én csak az eszközt vagyok, ha Te akarod… És megismétlődött, amit Jézus tett.

Valakiben felmerülhet: csak az első században történtek csodák? Miért nem cselekszik Jézus most is így? Megváltozott a mi Urunk, Jézus Krisztus?

Ő nem! Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Mi változtunk meg, nem Jézus. A mi hitünk lett gyöngébb. A mi hitünkben van a hiba. Jézus nem egyszer mondta: – „Legyen a te hited szerint”. Dorkás ágyánál Péter hite szerint lett. Péter teljes hittel hitte, hogy Jézus megcslekedheti ott is, amit Jairusnál cselekedett, hiszen azt Péter látta.

Ma is minden lehetséges. A hitünk mértéke szerint!

265. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu