Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 19. részének 6. verse:
Mikor azért látják val őt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne.
Jobb Domokos lelkipásztor (Ombod) gondolatai:
Sokan szidják, vagy elmarasztalják Pilátust azért amit tett, hogy halálra adta a Megváltót. Mások mentegetik, hiszen az evangéliumból kiderül: emberséges volt, és nem talált bűnt Jézusban. A fenti ige is ezt támasztja alá.
Gondolhatjuk azt is, hogy Pilátusnak elege van a zsidók vallási dolgaiból, nem is érinti, nem is érdekli az egész…
Vajon mi “Pilátusként” hogyan jártunk volna el, s vajon a mindennapokban, mikor dönteni kell kisebb-nagyobb dolgokban, hogyan döntünk?
Pilátus azért hibázik, mert bár igaznak mondja Jézust és nem talál benne bűnt, hagyja őt megölni, sőt saját embereit adja, hogy a piszkos munkát elvégezzék a “feszítsd meg”-et kiabálók helyett. Pilátus bűne az, hogy hatalomféltésből, vagy kényelemből lemond arról, hogy az igazságot védelmezze; kihátrál. Mint te, mikor melletted káromkodnak, és csendben meghúzod magad, vagy eloldalogsz. Mint te, mikor hallod, hogy barátaid az éppen ott nem lévő társukon nevetnek, vagy az ott lévőt provokálják és nem lépsz közbe, hogy megvédd. Mint te, mikor nem szólsz az utcán szemetelőnek… és még sorolhatnám, mert aki tehetné a jót, de nem teszi, bűne az annak…
Ti ne legyetek a meghátrálás emberei, álljatok mindig, de mindig a jó oldalon!
463. dicséret: Isten élő Lelke jöjj…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu