Napi ige és dicséret (2024. november 5.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 8. részének 26. verse:

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai: 

Tudjuk, hogy a Szentlélek ad nekünk erőt az imádsághoz; tudjuk, hogy mit jelent a Szentlélek által imádkozni, de azt már sokszor nem tudjuk, hogy maga a Szentlélek könyörög bennünk úgy, ahogyan mi ki sem tudnánk mondani. Amikor Istentől újjászületünk és Isten Szentlelke bennünk lakik, Ő kimondja helyettünk a kimondhatatlant.

„Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért” (Róma 8,27). Isten nem azért kutatja át a szívedet, hogy tudatos imádságaidat megismerje, hanem hogy a Szentlélek imádságát felfedezze benned.

Isten Lelke a hívőt szentélyül használja fel, hogy benne közbenjárjon. A ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma. Amikor Jézus Krisztus megtisztította a templomot, „nem engedte, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül” (Márk 11,16). Isten Lelke nem akarja, hogy testedet saját kedved szerint használd. Jézus könyörtelenül kiűzte mindazokat, akik adtak-vettek a templomban és így szólt: „Az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek.”

Mi felismertük-e már, hogy testünk a Szentlélek temploma? Ha igen, akkor gondosan meg kell őriznünk az Ő számára mocsoktalanul. Tudatára kell ébrednünk annak, hogy tudatos életünket – amely csak kicsiny része személyiségünknek – meg kell őriznünk a Szentlélek templomaként. Ő majd figyelemmel kíséri a tudatalatti részt is, amiről mi semmit sem tudunk, de lássunk neki, hogy megőrizzük a tudatos részt, mert azért mi vagyunk a felelősek,

165. dicséret: Itt van Isten köztünk…

Áldás, békesség: Hegedűs Loránt

A kép forrása:
hvg.hu