Napi ige és dicséret (2026. április 30.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 10. részének 28. verse:

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.

dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai: 

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Ez az örök halálnak a kérdése. Ezt az örök halált, kárhozatot nem középkori módon értjük, mint ahogyan nekem is szokták mondani az emberek: 

– Hát lehet, hogy maga pap és azt gondolja rólam, hogy nem járok templomba és kénköves tóba vetnek, katlanban főznek engem, de én ilyesmiben nem hiszek!

– Tetszik látni, én sem!

– Hát akkor miben hisz? 

Abban, amit például modern módon, de bibliailag is helyesen a „Széchenyi”-ben Németh László mond. „A pokolban középkori módon nem hiszek, de az elkárhozástól félek.” Ez pedig azt jelenti, hogy ha feltámadásra képtelen ember vagyok, akinek a teste csak egy élő koporsó, amely egy lelki hullát hordoz magában, annak a számára az egész mindenség életrendje értelmetlenséggé válik. Az egész mindenség értelmetlensége és végső halálba hullása az örök halál, az a kárhozat, amelytől Jézus meg akar menteni bennünket, amikor azt mondja: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Jézus halálában ezért halt meg a halál. Jézus kárhozatában – „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” – ezért született meg a kárhozatban is diadalmas Isten-bizonyságtétel: ebben az Istentől való elhagyatottságban is „Én Istenem” vagy Te Atyám! 

Van végső értelme a világmindenségnek, van végső értelme az én életemnek is, van végső értelme egy néhány percig élő kis csecsemő életének is, hiszen azért születik, hogy az örökkévalóságba vigye a mindenható Isten Lelkének ereje által a mi hitünket, a mi életünket, a mi gondolatainkat és mi is iparkodjunk a múlandón örökkévalót szerezni.

658. dicséret: Jézus Krisztus, szép fényes hajnal…    (a régi énekeskönyvben: 485. dicséret)

Áldás, békesség: Hegedűs Loránt

A kép forrása:
hvg.hu