Szomorúan panaszkodott Petőfinek egy lelkészcimborája, hogy lelkiismeretesen készül a szolgálatra és mégis milyen kevesen vannak a templomban.
Szent Ágoston még a madaraknak is tudott szólni, Páduai Szent Antal a halaknak is, én meg a falaknak.
A költőkirály ebben a pillanatban már át is adta segítségül a jövőre nézve négysoros versét:
„Tudod mi a virág?
A földnek jósága.
Tudod mi a jóság?
A lélek virága”