Vigyázni egymásra – ez a keresztyén ember nagy tisztessége. Ha nincs rámbízva, hogy a gyülekezet élén forgolódva az egész nyájra gondot viseljek, azért lehetek az Isten gondviselésének eszköze mások érdekében. Önzetlen lélekkel felvehetem az ő gondjukat és szeretetteljes tapintattal – inkább példaadással, mint sok beszéddel – pásztorkodhatom az ő javukra az én Uramnak, a Főpásztornak jótetszésére.