„Akikre nem volt méltó a világ” (Zsidókhoz írt levél 11:38)

Gróf Széchenyi István egyik vallomása így hangzik nemzetéhez: „Szeretlek, minden hibáiddal!” Családunkat nem mi választjuk ki. Ezek a mi életünknek nagy adottságai, amelyek nem tőlünk függnek, mert együvé tartozásunk az eleve elrendelés kikutathatatlan mélységeiben dőlt el. Mégsem átokként hordozzuk, hanem szeretjük és áldjuk.
‡ A nemzeti lét korona és kereszt, koronáját csak csak az nyeri el, aki keresztjét elhordozza.
‡ A nemzeti lélek a nemzeti érték öntudatos felismerése és közös szolgálata.
‡ Kiinduló pontja tehát az öntudat. Az öntudat lényege az, hogy benne szembefordulok az egész világgal s a világgal szemben magamat tudom, igenlem és akarom.
‡ Ilyen alapon a nemzeti öntudat először ismeret, ismerése annak, ami magyar, más szóval a magyar lélek múltjának, alkotásainak, életfeladatainak ismerete.
‡ A magyarságot olyan minőségben fogom fel,amelynek páratlan értéket tulajdonítok.

Continue Reading →