Gyermekkoromban gyakran hajtattam babszemet nedves itatóspapírosok között. A bab először gyökeret eresztett, majd szárat hajtott. Akárhogy is fordítottam a babot, a gyökér nőtt ki először, és mindig lefelé, aztán a hajtás, és ez mindig felfelé. Most, amikor a kertemben elvetem a babot, türelmesen várom, hogy kihajtson, mert megtanultam, hogy először a magnak gyökeret kell eresztenie ahhoz, hogy kihajtson.
Első hallásra talán fel sem tudjuk fogni, át sem tudjuk gondolni, hogy mit jelent ez a két név együtt: Pál és Athén! Talán közhely, ha azt mondom? két világ! A keresztyénség és a görögség. Vagy: kelet és nyugat. Hit és filozófia. Pogány istenek és Isten. Elmúló világ és az új. Pál abban a városban beszél egy keresztre feszített emberről, amelyet valóságos és mondai hősök alakjai népesítettek be, embereké és isteneké vegyesen.
Kedves Testvérek! Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 62. részének 4. verse: Nem mondanak többé elhagyottnak… Charles Haddon Spurgeon gondolatai: „Elhagyott”…
Milyenek az irgalmasok? Kövessük csak nyomon az irgalmas samaritánust. Ott kezdődik az irgalmasság, hogy nem kerülöm el azt, akihez irgalmas lehetek. A pap és a Lévita elkerülték. Biztosan meg is tudták indokolni, hogy miért tették azt. A samaritánus nem kerülte el: „odaérkezett hozzá”, mondja új fordításunk. Itt kezdődik az irgalmasság: „odaérkezni” azokhoz, akik irgalmasságra szorulnak.
Páratlan értékű élményt nyújt, ha a világtörténelem nagy eseményeit egyszer megtanultuk alulról, a kirekesztettek, a gyanakvással kezeltek, az elhanyagoltak, az erőtlenek, az elnyomottak, a kigúnyoltak – röviden a szenvedők – szemszögéből nézni.