
1731-1756 között épült barokk stílusban
„Csendemre csillagfény alatt megáll a lázas harcütem.
A spártait s az athenit, én hellénekké békítem.”
(Áprily Lajos)
Magyar Testvéreim!
Filippi városát nem Nagy Sándor atyja Fülöp tette fel az Újszövetség és a világ térképére, hanem Pál apostol e kedves, hitvalló levele által. Augustus császártól pedig megkapták a ius Italicum jogot, a legnagyobb kiváltságot, amit város kaphatott.
Az apostol nem sokáig időzhetett e szép görög kulturális központban, hol megalapította Európa első keresztény gyülekezetét.
Igehirdetése megkorbácsoltatást, börtönt és gyors száműzetést hozott reá. A háttérből fanatikus zsidók inspirálták az eseményeket,a hajszát, a káoszt.
Ez a gyülekezet állott az apostol szívéhez legközelebb: „ti én örömem és én koronám”.
Az apostol Kr. u. 58-60 között az efézusi börtönből írja mély és személyes hangú levelét az áldott életű közösségnek a Via Egnatára.
A Szentlélek megtölti, így válik életadó üzenetté, isteni szóvá, jövőbe mutató evangéliummá.
‡ „Éppen ezért meg vagyok győződve arról,hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.
Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben.
Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével, és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”
(Szent Pál apostol Filippi gyülekezethez írott levele 1:6-11)
„Soha el ne felejts – hát ezért nefelejts” Esztárban a kedves holland kislány nem tudott a logika végére érni, hazájában nincs ilyen nevű virág.

Szent Péter Bazilika, Vatikán, 1499
Fájdalmas Anya c. remekművet 24 éves korában alkotta a géniusz
Károly Ferenc: Az a szép Pieta – 1985
Látom Leonardot, ki tudja, hogy lehet,
hogy a Mona Lisa a szemedből nevet.
És Michelangelo mintázza a kezed,
szikrázó márványból? Ki tudja, hogy lehet?
Iszonyat, fájdalom, száz asszonyi sebed?
Nem kő, nem a márvány: én láttam könnyedet,
S az a szép Pieta, ott lángol, ott lebeg…
S égi csillagok közt az arcod… a szemed!
Énekel Béres Ferenc énekművész, orgonán kísér Kovács Endre orgonaművész
E keresztény szellem-központok inspirálószellem hullámok a föld egészén ma is.
Belőlük merítve épült fel a modernitás, a haladás szép emberi holnapja, hol még a legnagyobb érték a kultúra és a tudás.
Honnan és miért e lenyűgöző gazdagság?
Mire lehet szemlélésük közben következtetni?
‡ Firenze elképesztő kincsestára a világhírű Uffizi képtár, melynek gyűjteménye az emberi szellem teljesítményének utolérhetetlen csodája.
‡ Assisi Szent Ferenc Nap himnuszának teremtésvédelmi allegóriája soha nem volt ilyen időszerű mint ma.
‡ Ó és újszövetségi igehelyek kérdés-felelete miért fontos a káté író számára Heidelbergben és Helvéciában?
‡ Czestochowa ege alatt 1,5 millió lengyel zarándok énekel és imádkozik a lengyel pápával, kezükben a 37 éves mártír Popieluszko atya fotója.
‡ Gyulafehérvár hungarikuma Hunyadi János, Apáczai Csere János, Bethlen Gábor, Bocskai István, Rákóczi György, János Zsigmond, Márton Áron.
DANTE (1265-1321) a középkor látnoka, az Isteni színjáték filozófus költője így vall a titokról:
„HÁROM DOLOG MARADT NEKÜNK A PARADICSOMBÓL:
AZ ÉJSZAKA CSILLAGAI, A NAPPAL VIRÁGAI ÉS A GYERMEKEK SZEMEI”
‡ Az emberiség történelme álmok sorozata.
A régi Kína, India, Egyiptom, Szíria, Mexico, Peru álmai telve titokzatossággal csillagvizsgálók, piramisok, laboratóriumok, könyvtárak, kolostorok telnek meg. Hindu tudósok, buddhista szerzetesek, egyiptomi csillagászok, szíriai kelmefestők, mexikói maják, perui inkák világa épült.
Mondja a hun rege Sumériában:
„AKI A VILÁG MINDEN ÁLMÁT ÖSSZEGYŰJTENI AKARNÁ, HÉTSZER BEUTAZHATNÁ A TENGEREKET, SZÁRAZFÖLDEKET, MÉGIS ELHULLAJTANA EGY-EGY ÁLMOT VALAHOL, AMELYET NEM VETT ÉSZRE, ÉS MŰVE CSONKA VOLNA.
A KÁRPÁTOKTÓL AZ ADRIÁIG MINDEN LEHUNYÓ NAPPAL FELÉBREDNEK AZ ÁLMOK ÁRNYAI, HOGY A HAJNAL FÉNYE ÉLETRE HÍVJA”
Ady Endre: A pócsi Mária
Előadja Mohai Gábor színművész
Kolozsmonostori Kálváriatemplom búcsú, 2025. augusztus 15.
A falu lelke a Szűzanyához kötődik – Csíkmenaságon megkoronázták Máriát
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
‡ Isten matematikája: „Minél jobban osztom szeretetem, annál inkább összeadódik”
Bolyai Farkas, Bolyai János, Kármán Tódor, Bay Zoltán, Simonyi Károly, Farkas Bertalan, Kapu Tibor Tér-Idő valóságában élve, majd elhagyva a gravitáció rögét, megtapasztalta, hogy magyarként a világon elsőként hogyan lehet Istenhez a legközelebb kerülni így is?
Látni és megmutatni mindazt a világnak, mely csak a kozmoszból látszik egyszerre és teljességében.
Sorakoznak a Mars-lakók a XX. század húszas éveitől, hogy segítsék az álmokat tovább álmodni.
A Homo of Genius itt van közöttünk.
Szédületes okból nevezték a magyarokat marslakóknak Amerikában
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
A magyar nyelvű egyházi iskolák, a magyar irodalom páratlan nyelvi gazdagsága, a magyar kultúra egyedisége varázsolja a varázst.
‡ A Filippi gyülekezet életében mindez a kincs fellelhető. Ott él a kagylóban a gyöngyszem, „csak” fel kell hozni a mélyből a gyöngyhalásznak.
TANULÁS, BIZONYSÁGTÉTEL, HIT, ENGEDELMESSÉG, IMÁDSÁG, ÁLDOZAT, HŰSÉG, ISMERET, VILÁGOSSÁG, TAPASZTALAT
A SZENTLÉLEK MUNKÁJA NEM SZAKAD MEG, HANEM DICSŐSÉGES VÉGET ÉR A KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉNEK NAGY NAPJÁRA
Della Maria: A kíváncsi ember
A kíváncsi ember sosem elégedett,
mindent tudni vágyik, mindig újat keres.
Túl kevés volt neki, hogy két lábon járjon,
megtanult hát repülni gépmadár szárnyon.
A föld határait elméje túllépte,
már nem érdekli a fizika törvénye.
Célja, hogy minden ismeretlent feltárjon,
messze tekint, túl a galaxis határon.
A végtelenbe repülne ez a vágya,
de a fény-sebessége még útját állja.
Az anyagon túl ott van Isten országa,
oda be nem mehet, az ajtó bezárva.
Ki magát ismeri, Teremtőjét látja,
indulj egy végtelen, belső utazásra.
Az ember dolga, hogy a földön maradjon,
de lelke túlléphet csillaghatárokon.
Záray Márta, Vámosi János: A gyöngyhalász
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Mélyszórvány: Asszonynépe, ahol évente egyszer népesül be a templom
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Zuppi bíboros megrendítő békefelhívása – 12 ezer Szentföldön meggyilkolt gyermek nevét olvasták fel
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
„A legnagyobb nyomorúságból is vezet út a csúcs felé” – Beszélgetés Kovács Annamáriával, a borszéki gyermekotthon vezetőjével
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Meghalt a legendás magyar bokszoló, akit csak Bud Spencer tudott kiütni
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
A világ legfiatalabb dédnagymamája
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Debrecen-Józsa, 2025. szeptember 6.
A képek forrásai:
booking.com
csalad.hu
depositphotos.com
erdelyinaplo.ro
hu.wikipedia.org
origo.hu
promotions.hu
publicdomainpictures.net
romkat.ro

















