Magyar Testvéreim!
„Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”
Miféle köszöntés ez? Új lapot nyit a Szentírásban, új lapot nyit az emberiség történelmében.
Egyetlen találkozás, az angyali üdvözlet megváltoztatta Mária életét. és ezáltal az emberiség történetét is.
A legszentebb, legtisztább, legáldottabb ember a földön Isten örök kegyelméből arra lett kiválasztva, hogy Édesanyja lehessen a Világ Megváltójának.
Méltóságot adva ezzel az Üdvösségnek, Igazságnak, Szeretetnek, Engedelmességnek, Jövendőnek.
Isten szeretetének, aggodalmának, fájdalmának földi képmása volt a Boldogságos Szűz.
Benne látjuk a szépséget, tisztaságot, igazságot.
Siratjuk bűneinket, az elveszett édent, kárhozatos sorsunkat.
„Mária felkelt, és útnak indult”
Mária igenje minket arra ösztönöz, hogy teljesen átadjuk magunkat az Úrnak, egész életünket reá bízzuk, lemondjunk önző törtetéseinkről, hamis biztosítékainkról, hogy eszközei lehessünk Isten mindnyájunk iránti szeretetének történése szerint.
Pannónia hitvallása: Ott fenn a hegyen
Reményik Sándor – Réti Gergő: A kereszt fogantatása
MÁRIA AZ ÖRÖM MISSZIONÁRIUSA
SZENT URUNK AZ ÖRÖM MISSZIONÁRIUSA
Másoknak viszi,mely nem lehet mulandó.Egyszerre viszi a gyökeret,a törzset,a gyümölcsöt.
A világ erre vár, segítsen valaki eltávolítani a gonoszságot a világból
Jilava börtöne – Ilfov megye, Munténia, Románia
Nagyenyed hírhedt börtöne lett életének utolsó állomása, majd temetője Dr. Bogdánffy Szilárd tudós plébánosnak, aki latin, francia, román nyelvek tanára, kiváló matematikus, rektor. 42 éves korában végzett vele a Securitate, miután bizonyságot tett Isten igazságáról, magyarságáról Nagyvárad, Máramaros, Duna-delta legkeményebb celláiban. A rabtemető helyén ma már gyár áll, sírja így ismeretlen.
Boldog Dr. Bogdánffy Szilárd plébános, tanár, rektor
Szamosújvár cellájában az ártatlanul életfogytiglani kényszermunkára ítélt tudós doktor-jelölt fiatal lelkipásztor, a fanatikus református pap, aki mindig prédikálni akart, rajongó szeretettel beszélni kezdett a Hegyi Beszéd igéiről.
Varga László tudta, hogy doszárjára (adatlap) neki és Dobai Istvánnak zárójelbe oda van írva: „Élve nem hagyhatja el a börtönt. Veszélyes a román kommunizmusra.
Rajongott a magyar forradalomért, szidta Amerikát, mert cserben hagyta Magyarországot. Ezek az elemek a proletár nemzetköziség ellenségei!”
A fiatal román ateista egyetemi hallgató lázasan a cement padlón fekve hallgatta az Újszövetség soha nem lehetett professzorát.
Egyszer csak felugrott, felkiáltott, megrázta a vállát az igehirdetőnek és így kiáltott: „Ha ez így igaz, miért nem kiáltjátok bele a világ fülébe ezt az igazságot? hogy térjen meg és éljen? Minden bűnnel megrontottuk a világot. Sötét, gonosz, feketére festett a világ”
Rolling Stones: Paint it Black (Fesd feketére)
Jantyik Zsolt : Az ítélet
Amit elvettetek tőlem, – azt vigyétek!
De az nem a tiétek.
S amit nem adtatok oda, azt is vigyétek!
De az sem a tiétek!
Mint bolond gombafelhő szédül rá a tájra,
az örök betegségünk réges-régi átka,
hogy mindig csak szerezni, mindig többről-többre,
s azt hinni, hogy hogy mindez így marad örökre!
Úgyhogy:
Amit elvettek tőlem, – azt vigyétek!
De, az nem a tiétek.
S amit nem adtatok vissza, – legyen az egy szó, gondolat,
Hegy, völgy, folyó vagy patak,
Nagy városok, kicsiny falvak Istenből épített gyöngyei,
– azt is vigyétek, de az sem a tiétek!
Örök Élettel súlyt majd titeket az Isten.
Hogyha már minden elmúlt és már semmi sincsen,
ott lesz majd az, ami belőletek maradt:
A Hazugság, a Rettegés, az Irigység és a Harag.
(Hogy tán mégiscsak lesz köztünk egyszer egy Eleven,
Aki eljő értetek, hogy tőletek mindent elvegyen!)
Tudjátok, olyan az ember, hogy választhat.
Ki többször, ki egyszer.
Nektek most nincsenek jó híreim,
Tudom, hogy nem vagytok és sajnálom,
hogy nem lesztek híveim.
De Ti nem vagytok képesek nem elvenni,
ami nem a tiétek!
Ez a ti bűnötök,
Káin fattyai lettetek, ezért kell bűnhődnötök!
(Fonyód – Békéscsaba, 2023. június 24.)
Smetana – Sinkovits Imre: Moldva
Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal
(Édes boszorkányom,
Láttál angyalt holtan?)
»Láttam szép-magamat,
Mikor még nem voltam.«
(A Holdat a Nappal
Láttad összebujni?)
»Láttam fehér szivet
Pirosra fakulni.«
(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
»Láttam Ujév napját
Szilvesztert keresve.«
(Leszitálni láttál
Égből eső-márványt?)
»Láttam az egeken
Fekete szivárványt.«
(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
»Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel.«
(Láttál visszafordult
Óramutatókat?)
»Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.«
(Láttál már tengeren
Fogant őserdőket?)
»Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi nődet.«
(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
»Láttam a szivedet,
Szivemen van s véged.«
II.
(Édes boszorkányom,
Szivemre be ráhullsz)
»El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.«
(Telve van a kedvem
A te szép valóddal)
»Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.«
(Szép asszonyságodban
Megmaradok szépen)
»Megakadt a szemem
Egy külömb legényen.«
(Egek csillagához
Nem hasonlitnálak)
»Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.«
(Légy az én hűséges,
Drága feleségem)
»Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.«
A költő Vátesz zseni virtuózt játszik e versében, melyre nincs példa a világirodalomban
‡ Minél aktívabb, leleményesebb, energikusabb valaki, annál jobban sikerülnek a dolgai.
Igen, mert Isten ember képességekkel dolgoztat.
Az ilyen embernek kétszeres kísértése az elbizakodottság.
Az, hogy ő csinál mindent, ő ér el mindent, ő érdeme minden, – vagyis őt illeti minden dicséret.
Ebből a lelkületből nyílegyenesen következik hogy harcolunk, háborúskodunk, önzőek vagyunk, viszálykodunk, kevélykedünk.
Mindent meg akarunk szerezni és mindent elvesztünk.
A világ barátsága ellenségeskedés Istennel, és sokszor a világ pártján állunk.


A hit prófétája, a zene apostola
Beethoven – Omega zenekar: Nyitány (Gammapolis)
80 éves lenne Benkő László, a legendás zenekar mélyen vallásos alapító tagja
Dsida Jenő: Add vissza Uram
‡ Mily szerény és alázatos, aki tudja, mi a kegyelem. Aki vallást tesz bűneiről. aki ellene mond az ördög cselszövéseinek, aki Istennek szenteli szívét.
Ezekhez az emberekhez lehajol, ezeket felemeli, ezeknek kegyelmet ad. ezeket felmagasztalja, ezeket részesíti az Ő békességében.
Csodás, gyönyörű iskolapéldája az Ige igazságának Bolyai Farkas matematikus zseni levele Gauss barátjához, a német matematikus fejedelemhez.
Bolyai Farkas
Nagyra becsült Gauss!
Bocsásd meg, hogy háborgatlak óriáspályádon, tarts egy egy kis szünetet s ajándékozz egy percet a barátságunknak.
Fogadd elmúlt Napok visszasugárzását, és elutazásunk előtt az aggkor romjaiból ég egyszer megifjulva nyújtsuk egymásnak jobbunkat egynéhány ország felett!
Az Idő s a Tér bilincsei nem kötik meg a lelkedet.
A Földnek minden, magasabb lények szemében nevetségesen kicsiny nagysága eltűnik a szeretet birodalmában, és csak a boldogság ez egyedüli forrásából fakadt áramlások folynak csillogva az örök Nap fényében az újra meglelt Paradicsom hervadhatatlanul virágzó mezein.
Sok mindenről lemondtam itt. s különben is kevés öröm után néma oszlopként hajolok barátaim sírja fölé, szinte teljesen egyedül, a derék Kemény Simon meghalt, és azok közül akik annak idején Schaffer suszternél laktak, egy sem él.
A feleségem is 10 esztendővel ezelőtt meghalt, több évig tartó hisztériás betegség után az utolsó 4 évben megzavarodott, iszonyú, amit kiálltam. (Benkő Zsuzsanna)
Egy fíút hagyott hátra,Jánost,akinek a bécsi hadmérnöki akadémiára lett távozása idézte elő megzavarodását, fiam most már a műszaki alakulatok főhadnagya, nemsokára kapitány, szép ifjú virtuóz hegedűs, merész vívó, párbajozik, féktelen katona, igen érzékeny.
FÉNY A SÖTÉTBEN, ÉS SÖTÉT A FÉNYBEN, SZENVEDÉLYES MATEMATIKUS, PÁRJÁT RITKÍTÓ ÉRTELMI KÉPESSÉGEKKEL
Most Lembergben van. Téged igen-igen tisztel, megérteni és értékelni képes.
Az ő kérésére küldöm munkáját. Légy szíves ítéld meg átható szemeddel.
A munka célja a tiszta Matematika rendszerét megállapítani, megmutatni, mi módon jön rá az elme a szemléleletestől az elvont felé haladva, és e fogalmaknak reális szemléletes tartalmat adni s szorosan megvonni határukat a legtágasabb általánosságon belül.
Fiam többre becsüli a Te ítéletedet, mint Európáét.
Örvendeztess meg hamarosan válaszoddal, add vissza második életemet!
Te gazdag vagy életben, már ezredéveid vannak.
Királyi kincseiddel átkeltél az Óceánon.
Az én egem mindig borús volt, s dühöngő viharok verték szét hajómat a szirteken.
De minél sötétebb volt kint, annál szebben sziporkáztak belső egem csillagai.
Keveset írjál, csak annyit, hogy még szereted a Te öreg Bolyaidat
Marosvásárhely, 1831. június 20.
Vangelis: Ősz – Hymne
ALÁZZÁTOK MEG MAGATOKAT AZ ÚR ELŐTT, ÉS Ő FELMAGASZTAL TITEKET
E Turul – madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Rekordszintet ért el a kivándorlás tavaly, sepsiszentgyörgyi ember hagyta el Romániát
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
Kő András: Krisztus keresztje
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
Szerencsés Károly: Még mindig élünk
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
A teremtett szépség
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
Közüggyé vált szerelmi átok
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
Miért nem lehet Erdély a vidéki Svájc vagy Ausztria?
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)
Debrecen-Józsa, 2023. augusztus 12.
A képek forrásai:
romkat.ro
hu.wikipedia.org
apamondta.hu
mek.oszk_.hu
cultura.hu
kronikaonline.ro
magyarnemzet.hu
reformatus.hu
3szek.ro
erdelyinaplo.ro
publicdomainpictures.net
















