Urunk a gyermek. Minden nemzedéknek és emberöltőnek legnagyobb gondja az volt, hogy testi és lelki javait maradék nélkül átadja az utána következőknek. Életünket sietőssé, rohanóvá éppen az teszi, hogy minél többet és minél teljesebben akarunk átadni az utánunk következőknek. Mi mindenestől fogva átmenet vagyunk; híd, amely átvezet a holnapra: a gyermekhez. Mikor bennünk az élet hulláma legmagasabbra csap, vágódunk teljes súlyunkkal s egész hajíttatásunkkal alá, azért, hogy gyermekeinkben még magasabb hullámban csapjunk fel. A gyermek láthatóvá vált életcél, a mosolygó és megszólaló lét-titok, az a holnap, amiért ma élek, s amit ma már bírni és ölelni tudok.
Vándorutunkban kísérőkre van szükségünk? Legjobb kísérőnk Isten jelenléte és oltalma. Bárhol járunk is, mindenütt szükségünk van Isten jelenlétére és oltalmára, és ezt meg is kapjuk, ha az Ő szolgálatában járunk, nem pedig csak saját kedvtelésünk szerint. Még ha más vidékre kell is költöznünk Isten akaratából, ne szomorkodjunk miatta! Hiszen az ember vándor és idegen, bárhol is él ezen a földön, mert bárhová kerül, igazi otthona mindenhol az Úrban van, mint ahogy minden nemzedékben így volt ez a hívők számára.
A világ legszebb Himnuszát a világ legszebb nyelvén a világ legmélyebb imádságával formázta meg a Debreceni Református Kollégiumban 13 éven át tanuló szerény, visszahúzódó diák. A pozsonyi országgyűlés későbbi zseniális szónoka, a reformkor lánglelke, a Parainesis végrendelet kis himnusza, a magyar próza klasszikus remekműveinek szenvedője, Szatmár-Cseke hallgatag szemlélője.
Áldás és remény támad a költő szívén Ézsaiás próféta könyvének 25. fejezete nyomán, emlékezés és bűnbánat ébred a költő hitében a Zsoltárok könyve nyomán, fohász és víg esztendő virágzik ki a költő látomásában Lukács evangéliuma nyomán.
Nem uralkodót éltet, nem idegen népeket sorvaszt, nem öncélúan igazol, hanem Istenhez fohászkodik, forrón szeretett hazája és népe jövőjéért eseng.
Olyan az emberi szív, mint a görög mondavilág-beli Pandorának, az első asszonynak a szelencéje, amit nászajándékul kapott az istenektől, s mikor felnyitotta, minden nyomorúság és gonosz kijött belőle, s meglepte a szelencét kinyitó embert. Ha nem vigyázunk a szívünkre s felnyitjuk a kívánságok zörgetésére, ilyen nyomorúság, gonosz zúdul felebarátainkra és magunkra.
Az irigység , amely a másik ember életének azért akar rosszat, hogy neki jobb legyen: halálos bűn. Ha valaki szomszédjának két kecskéje van, őneki pedig csak egy, akkor Isten szerint való, ha megfeszíti körömszakadtáig maradék erejét és addig dolgozik, amíg neki is két kecskéje nem lesz és ezáltal egy bizonyos kielégületlenségi állapot benne megszűnik; élete megkönnyebbedik. De ha valakinek ez az egyenlőség oly módon tűnik elérhetővé, hogy mindent megtesz azért, hogy dögöljön meg a másiknak az egyik kecskéje, hogy neki is csak egy legyen – ez a halálos bűnnek a legapróbb pénzre váltása. A kettő között, az Isten-gyilkosság és a kecske-pusztítás között az irigység teremt közös nevezőt, pedig – ó, milyen hatalmas távlata van a szenvedés-okozás különböző irigység-kiadásainak!