Lekció: Péter apostol pünkösdi prédikációjában mondta: „’Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten; azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.’ Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ’Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’ Péter így válaszolt: ’Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.’ Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: ’Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!’ Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” ( ApCsel 2, 36-41.)
Sydney Magyar Református Egyház 2025 május 18
Krisztussal együtt megfeszítettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.
„Amikor a »Hazám, hazámat« éneklem, néha az erő is kimegy a lábamból annyira fáj, annyira fontos. Mielőtt bemennék a színpadra énekelni, azt érzem, hogy nyilvánosan fogok imádkozni. Olyan imát mondok el, amit a szerzők áldott pillanatban hoztak létre. Éppen ezért hatalmas felelősség a közvetítése. A »Hazám, hazám« nemcsak azért kedvelt mű, mert szép a dallama és szép a szövege: slágerré válhatott azért is, mert eléri a célját.
„Kedves Anyaországi Magyarok!Mi Erdélyi magyarok szomorú szívvel szembesülünk nap, mint nap azzal, hogy sokan közületek minket, erőszakkal elszakított magyar embereket…
