ÁHITAT

a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1953-ban érettségizett IV. a. osztály tanulóinak 71 éves érettségi találkozójára, 2024. június 8-ára

Alapige: Filippi 4, 4-7. „Örüljetekaz Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

Kedves Testvéreim!

Kedves Barátaim!

Pál apostol a Filippiben élő keresztyén gyülekezetnek írta levelét. Ezek a Filippi városában élő, túlnyomóan görög nemzetiségű keresztyének a sok istent imádó görög vallásról tértek meg a zsidó eredetű, akkor formálódott, egy Istent hívő keresztyénvallásra. Örültek, hogy hitük szerint az egy igaz, élő Isten ismeretére és a benne való hitre jutottak. Pál apostol pedig a felolvasott igeszakasz szerint még biztatta is őket, hogy mindenkor örüljenek a megismert és hittel istenüknek elfogadott Úrnak.

Mi is örüljünk, hiszen keresztyén hitünk azonos a Filippiben lakott keresztyénekével és különben is számos tény szól amellett, hogy okunk van az örömre. Örüljünk, mert 71 éves találkozóra gyűlhettünk össze egykori iskolánk szépen felújított épületében. 40 osztálytárs közül még nyolcan életben vagyunk és egy társunk kivételével elfogadható egészségi állapotban. Örüljünk, mert még békében élünk a szomszédban két éve dúló háború ellenére és az európai és amerikai vezetők egy részének esztelen háborús törekvése ellenére. Örüljünk, mert alapigénk tanúsága szerint bátran fordulhatunk imádságaink által az Úrhoz és feltárhatjuk kívánságainkat hálaadással, vagyis a teljesítés reménységével. Kívánságaink pedig vannak bőven. Ne szerénykedjünk, hanem merjünk kérni, hiszen Urunk ígéri a teljesítést. A jövőre nézve pedig vigyük magunkkal az ígéretet: „És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”(4,7.) Ámen.

Dr. Csohány János