A beszéd 2007. január 12-én, Debrecenben a Honvédtemető mauzóleumában hangzott el.
Tisztelt Megemlékezők!
Hősökre emlékezünk ma, azokra a magyar honvédekre, akik a Don-folyó mellett 1943. január 12-én kezdődött szovjet támadás hősei és áldozatai voltak. Német követelésre küldte ki a magyar kormány az előző évben a 2. Magyar Hadsereget. Többhónapos előnyomulás után érték el a Don vonalát. Közben súlyos harcokra is sor került. A legsúlyosabb harcokat azonban a Donnál vívták különösen három helyen, Korotojak, Uriv és Scsucsje helységek térségében, ahol a keletre kikanyarodott folyót nem sikerült menetből elérniük. Heves harcokkal a szovjet katonák e hídfőkben megvetették a lábukat. Korotojak szovjet hídfőjét jelentős veszteségeket követelő harcok után sikerült elfoglalni honvédjeinknek, de az urivi hídfőt bár felszámolták katonáink, azonban a folyópart annyira mocsaras volt, hogy a hadvezetőség onnan hátrább vonta katonáit, mert nem akarta kitenni őket az emberi tartózkodásra alkalmatlannak itéltt hely védelmével járó embertelen körülményeknek. Nem így a szovjet hadvezetés, az azonnal átküldte a Don-folyón és ott tartotta katonáit, így 1943. január 12-én, a szovjet kézen lévő urivi hídfőből indult az első támadás a magyar frontszakasz ellen. A másik szovjet kézen lévő hídfő jóval délebbre, Scsucsjénél volt.
Voronyezs városától délre mintegy 200 km-es arcvonalszakasz képezte a magyar katonák védelmi vonalát. Folyamvédelemre rendezkedtek be ők is és a szemben állá szovjetek is. Az élőerő nagyjából egyenlő volt mindkét részről, de nehézfegyverekkel és páncélosokkal a szovjetek fölényben voltak. A szovjet felderítés tudta, hogy a magyar erők nem készülnek januárban támadásra, a magyar vezérkar pedig azt, hogy a szovjetek igen. A szovjettámadás előtt szerette volna a magyar hadvezetőség a harcoló egységeket lecserélni. Több tízezer katona érkezett Magyarországról felváltásra. Ezek századonként 30 puskával rendelkeztek. A terv szerint a felváltáskor a leváltottak kézifegyvereit is átvette volna a váltás. Ugyanez volt a helyzet a téli ruházattal is. Rosszul értelmezett kincstári takarékosság okából a fronton lévő meleg ruhakészleteket nem adták ki a felváltásra váró csapatoknak, akik pedig ráadásul gyengült fizikai állapotban voltak, mert német élelmezést kaptak, ami nem fedezte tápanyagszükségletüket. A felváltásra érkezett egységek négyhetes harctéri kiképzés után foglalták volna el az állásokban lévők helyét. A váltásra érkezett katonáknak hiányzott a harctéri tapasztalatuk, ami csökkentette harcértéküket.
Az időjárás 1943. január 10. előtt szokatlanul enyhe volt, napközben olvadt, január 11. után viszont az idő egyre hidegebbre fordult. Január 12-ére éjjel a –15 fokot is elérte, a további napokban egyre süllyedt a hőmérő higanyszála, a hónap végére az éjszakai –40 fokot is elérte. A magyar fegyverek – 15 fok alatti hőmérsékletnél akadoztak, -24 fok alatt a fagyálló zsírral kezeltek is befagytak. A lovakat teleltetésre, a gépjárműveket nagyjavításra hátrább kellett vonni, a tehergépkocsik egy részének motorját kiszerelve hazaküldték generálozásra. Az első lépcső állománya ezzel elvesztette mozgásképességét.
1943. január 12-én hajnalban az urivi hídfőnél indult meg a szovjettámadás. Koncentráltan ezt az egy pontot támadták, amit katonáink sorozatosan visszavertek, sőt ellentámadásokkal a honvédek még vissza is tudták venni eleinte az elvesztett állásokat. Aztán fokozatosan felmorzsolódtak a védők erői.. Az áttört szovjet erők ékei elkanyarodtak északra és délre, hogy bekerítsék a magyar alakulatok minél több részét. Voltak sikeres kitöréseik honvédjainknak.
Január 14-én reggel indult meg a támadás a scsucsjei hídfőből, ahol a magyar állások egy részében éppen a csapatok felváltása zajlott. Az ellenállás itt sem maradt el, de itt hamarabb megtörték azt a szovjetek. A felváltásra érkezett alakulatok fegyvertelen és harci tapasztalattal nem rendelkező tömegei zavart, helyenként pánikot okoztak. A szovjet áttörés átkaroló ékei onnan is elindultak északra és délre. A magyar arcvonalhoz délen csatlakozó olasz egységek is támadást kaptak és nem tudtak ellenállni, a magyar szárny ott is védtelen lett. Súlyos harcok, súlyos veszteségek következtek. A nehézfegyverzet mozdíthatatlanul odaveszett. A csekélyszámú magyar páncélost nem tudták beindítani. Hetekig tartó visszavonulás, hősies utóvédharc, számos sikeres kitörés következett. A magyar katona bizonyította bátorságát. A németek viszont szövetségeshez méltatlan viselkedést tanúsítottak. A magyar csapatokat hátvédnek használták, máskor megfosztották őket maradék járműveiktől. A sebesültek jelentős része megfagyott, aki elvesztette kucsmáját arra is a fagyhalál várt. Az éhezésben, menetelésben, alváshiányban, a szüntelen hidegben elgyötört emberek túlélési esélye csekély volt.
1943. április 6-án, a harctérről kivonva a következő mérleget mutatta a 2. Magyar Hadsereg személyi állománya: 108 318 fő, addigra hazaszállítottak 28 044 sebesültet, tehát 136 318 honvéd élte túl a vereséget az 1943. január 1-i 204 334 fős állományból. Hadifogságba esett 26 000, elesett és megfagyott (eltűnt) 42 000 honvéd. Vereséget szenvedett, de becsületét megtartotta ez a hadsereg.
Szovjet hadászati szempontból nem volt teljes a győzelem. A Vörös Hadsereg bekeríteni és megsemmisíteni akarta a 2. Magyar Hadsereget, amint Sztálingrádnál tette a 6. német hadsereggel. Ez nem sikerült. A magyar hadsereg személyi állományának kétharmada kicsúszott a markából. A nagy hó, a hideg, az ellátási nehézségek a szovjeteket is akadályozta. Nagy veszteségeket szenvedtek ők is, legalább akkorákat, mint a magyarok, de erről nem szoktak beszélni, mivel végülis őket a győztes oldalon találta a 2. világháború vége. Ha nyáron történt volna mindez, akkor minden bizonnyal sikeresebb lett volna a szovjet hadművelet és katasztrofálisabb a magyar katonákra nézve. E gondolatok jegyében tisztelegjünk hőseink emléke előtt, és helyezzük el a kegyelet virágait.
Dr. Csohány János
A kép forrása:
erdely.ma