„Az élet igazi célja, hogy megismerjük a végtelen életet”
(Lev Tolsztoj)
Magyar Testvéreim!
Michelangelo, a reneszánsz géniusza grandiózus tervvel állt Gyula pápa elé, amikor értesült a Vatikán tervéről.
Egyetlen kikötése volt. „Olyan művet szeretne létrehozni a rendelkezésre álló 540 négyzetméteren, amilyet sem előtte senki, sem utána senki nem fog létrehozni.
A Sixtus kápolna mennyezete egy új teremtés csodája lesz.”
„Csinálj, amit akarsz”, – felelte a pápa.
A szerződés 1508. május 10. napján megköttetett, „Az új teremtés csodájának 1512 október végére ragyognia kell, amikor lebontják az állványt”, – tette hozzá.
A zsenge földön nyugvó Ádám oly szorosan és bensőségesen kapcsolódik össze a földdel, hogy ebben a még álmodó létében is egészen különös és csodálatos.
De mégis csak egy darab föld, mert porból vétetett és porrá lesz temetési zsoltárunk igéje szerint.
A földön nyugvó mély teremtettségi alvásban, az Isten kezével való érintkezés kelti életre.
A kéz érintése nem láncolja a teremtett embert a Teremtő akaratához, hanem mintegy szabadon engedi .
Isten alkotó ereje beleköltözik Ádám testébe és azt üzeni: „Mindent megkaptál, Lelket, életet, képességet.
Innen folytasd egyedül”
‡ Testvérek vagyunk, a világ megjobbításának nagy művében.
Imanyolcad!
Mennyire kifejező, hogy az ökumenikus imahét nyolcadik napján tartják ezt az imaórát, ami lehetetlen, hiszen egy hétnek hét napja van, ráadásul a nyolcas szám a végtelent, a „túlontúlit”, a transzcendest jelenti.
A sínpár, ami együtt fut 2025 éve, a végtelenben találkozni fog.
Negatív kicsengésnél az individualizmus egyenlő az egoizmussal.
De annak, hogy az ember, Ádám egyedül individuumként lett megteremtve több pozitív theologiai értelmezése is van.
Ádám azért teremtetett egymaga, hogy mindenki tudja: aki elveszít egy lelket ebből a világból,
az olyan, mintha az egész világot elveszejtené.
És mindenki, aki megment egy lelket ebben a világban, az olyan, mintha az egész világot fenntartotta volna.
Az Örökkévaló azért teremtette egynek az embert, hogy érezze:
A világ értve lett teremtve.
Ezzel ráruházta a világért való felelősséget.
Mindenkinek úgy kell tehát élnie a világban, mintha egyedül ő viselné ezt a felelősséget, amely alól nem lehet kibújni.
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Előadja Lutter Imre színművész
Szegedi Dóm
A kis -ázsiai Niceában Nagy Constantinus római császár megnyitotta az első egyetemes zsinatot.
ahol többek között olyan fontos témákról döntöttek, mint a Szentháromság kérdése.
Ekkor hivatalosan is lezárták a trinitáriusok és az arianusok közötti vitát.
A niceai zsinat megnyitása
Billy Graham Budapest, Népstadion – evangelizációs istentisztelet
1989. július – London, Wembley Stadion 85.000 ember hallgatta a világhírű prédikátort
1989. július – 95.000 ember közösségében hallgattuk-láttuk e csodát, mely elkísér mind a mai napig




Szepsi 2025. január 19. – Felvidék
„Isten létezik, vele sokkal könnyebb elérni a célt.
Az életben mindenütt a mások sorsával van dolgunk, ezért felelősek vagyunk Isten színe előtt minden tettünkért”
Hungary First – Neumann János
Brilliant mathematicians and Their impact on the Modern World
Ady Endre: Álmom az Isten
Előadja Mihályfi Győző színművész (Csehország, Olomouc – Svatém Kopecku)
Ó Nagyasszony, nemzetünk reménye
Endrődi Szent Imre Plébánia
‡ Billy Graham, a 100 évet élt világhírű prédikátor, öt amerikai elnök „házi papja” amikor Magyarországra készült a teltházas Népstadionba igét hirdetni, megkérdezte feleségét: „Miről beszéljek nekik 45 év kommunizmusa után?”
Válasz: „Beszélj nekik az álmaidról.”
Istennek is volt egy álma a teremtés hajnalán egy szép,jó,igazságos világról
A Niceai Zsinatnak volt egy álma az Apostoli Hitvallás megalkotásakor
Michelangelonak is volt egy álma, amikor négy évig görnyedt az állvány deszkáin
Billy Grahamnak is volt egy álma, amikor amikor egy világot hívott Krisztus Urunk keresztjéhez
Az 5 debreceni református gyülekezetnek is volt egy álma 1935-ben, amikor egyszerre egy év alatt építette fel csodás templomát
Tökés Lászlónak is volt egy álma,amikor Krisztussal küzdött egy ország szabadságáért
Köteles Ágostonnak is volt egy álma,,amikor rab népével indult bilincset törni rab nemzetéhez
Újszövetségi napi igénk tanítása Krisztus Urunk álmáról, élet programjáról, élet szentségéről tudósít.
Már az igehirdetői tett volt, hogy Ézsaiás 61:1-2 igéit olvasta fel a názáreti zsinagógában.
Nem tudtak betelni kedves beszédével, hitelességével, hiszen az Ige hirdette az Igét.
„Az Úr Lelke van énrajtam, mert felkent engem,
hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek:
azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak,
és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkinzottakat,
és hirdessem az Úr kedves esztendejét”
Jakab Irén: Álmodtam egy álmot
Folyó fölé hidat építek, álmodtam
a túloldalra egy vadvirágos rétet.
Eső áztatta a száraz, kies vidéket,
a lelkek e helyen vigaszt reméltek.
Nedves ágak súly alatt nem roskadtak,
halandók kereszt-súlytól szabadultak.
A szivárvány nyolc színe üzent a földre,
áldást osztogatva a szeretők lelkére.
Mezőt áldott, erdőt, minden szomjazót,
áldott a honban békés homo-t, harcolót,
áldott vizet, mellyel lemosta a szennyet.
A lelkek megtisztulva mentek a túlsó
part felé, ahol az Isten maga alkotott
világot, festett színeivel boldogságot.
E világra bába-bukra terít tündér-
szalagot, bábának mesebeli csokrát.
Menny karéján tündökölve egyszer minden
ember átkél, imával esedezve remél:
Az elhagyott létben legyen béke, ne zúgjon
fegyver, ne szedjen rá senkit sátán, sarlatán.
Az Úr békességéért mindig szövetkezzünk.
OMEGA – Ballada a fegyverkovács fiáról
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
A világ egyik legokosabb embere megalkotta a valóság, Isten és a tudatosság Kognitív-elméleti Univerzum Modelljét
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Biblia híres vadnövényei
(Az írást a képre kattintva, letöltés után olvashatják!)
Koncertek a miklósvári Kálnoky-kastélyban
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Világkupát nyert négy kolozsvári magyar közgazdász diák
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban, új lapfülön olvashatják!)
Debrecen-Józsa, 2025. február 1.
A képek forrásai:
vdtablog.hu
kronikaonline.ro
erdelyinaplo.ro
erdely.ma
budapest.imami.hu
hu.wikipedia.org
valasz.hu
kepes.hu
vdtablog.hu
kronikaonline.ro
erdelyinaplo.ro
publicdomainpictures.net















