„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek.” (Szent Pál apostol levele Rómába 13:8)

La Trinité Székesegyház, Párizs IX. kerületében, közel az Operához
Neoreneszánsz Szentháromság katolikus Székesegyház
1860-1867 között épült, Párizsi Főegyházmegyében
1867-ben szentelték fel, 1869. március 11. napján a templomból temették Hector Berlioz zeneszerzőt, aki meghangszerelte a Rákóczi indulót, és bele foglalta a Faust elkárhozása című szimfonikus művébe is.
Alkotásai hatással voltak a fiatal Liszt Ferenc áradó zsenijére.

„A lábamról harmat pereg:most jöttem át a tengeren”
(Áprily Lajos)

Magyar Testvéreim!

Pünkösd szent ünnepét követő vasárnap Szentháromság vasárnapja az anyaszentegyház életében.
De hogyan is lehet e hit titkot?, misztériumot?, világot fenntartó erőt érteni, leírni, magyarázni?
Feleljük Lutherrel: „Mit bánom én, ha a bölcselet nem érti ezt! A Szentlélek nekem több, mint Arisztotelész és Platón.”

Énekeljük továbbra is hitből az 1736-ban Debrecenben kelt 174. sz. Dicséretig e hirdetés előtti énekünket, evezzünk vele a mélybe, és kezd csendesedni a víz.

Ft. prof. Dr. Hegedüs Lóránt püspök úr
10 hónap alatt 42 igehirdetést mondott el az Apostoli Hitvallásról Budapest, Hazatérés Templomában
1983. október 16. – 1984. augusztus 26. között Új Református Hiszekegy címmel.
Heidelbergi Káté VII. Úrnapja – 23. Kérdés: Hogyan szól ez a hitvallás?

Apostoli Hitvallás – Hungarian Apostles Creed – Hiszekegy

„Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, Ő Egyszülött Fiában, mi Urunkban. Ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától, szenvede Poncius Pilátus alatt. Megfeszítteték, meghala és eltemetteték. Szálla alá a poklokra. Harmadnapon halottaiból feltámada, felméne a mennyekbe. Ott ül a Mindenható Atya Istennek jobbján, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat. Hiszem a szentek egyességét, bűneinken bocsánatát, testünknek feltámadását és az örök életet. Ámen”

Babits Mihály: Himnusz a Szentháromságról
Előadja Mohai Gábor színművész, legendás riporter, Balkány egykori g.kath. lelkipásztorának fia, aki minden délben olvassa a Déli Harangszó szövegét a Kossuth Rádióban

Az Úr hív ma téged, keresztény ének

„Minden nemes magyar, kinek szíve tiszta,
ősi országunkat, együtt vesszük vissza”
Liszt Ferenc zeneszerző,
a Szentháromság belső tanács végzésének beavatott géniusza, Bach, Beethoven, Chopin, Berlioz műveinek zongorára történő varázslója, 1858

Mihail Lermontov: Imádság – Fordította Áprily Lajos
előadja Verebes Zoltán színművész

Liszt Ferenc: Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál
Előadja István Antal zongoraművész

Az egyház hivatalos rendjébe belépni készülő világhírű géniusz egyedülálló művével „imádkozta be magát a csuhások közé”
(A világban fordítottja történik: Bement a bohóc a palotába, de nem lett belőle király, hanem a palota vált cirkusszá.)

‡ „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.
Szeresd felebarátodat, mint magadat.
A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.
A szeretet tehát a törvény betöltése.”
(Szt. Pál Róma 13:8-10)

„Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által,a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az igazság.
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy.”
(Szt. János I. lev. 5:6-7)

A Szentlélek szimbólumai

A Megváltót Isten adta, Isten küldte, az Atya arca Jézus. A Szentlélek nélkül nem érthetjük kapcsolatukat. Az odaadás, egyben kinyilatkoztatás.
Az érti, aki befogadja a szeretet titkos tanácsvégzését.
A szeretet ne legyen képmutató, mely nagy kísértése a szeretet közösségének gondolt egyházban, másrészt álságosan ne fedezze, és ne szépítgesse a bűnt.

Apáczai Csere János
teológus, tudós, filozófus, filológus, író
(Apáca, 1625. június 10. – Kolozsvár, 1659. december 31.)

Hazánk, és talán a világ minden bajára-gondjára Apáczai Csere János az Enciklopédia megírója rövid 34 éve alatt megtalálta a megoldást.
Aletta, a holland feleség írta: „Asztalán éjjel-nappal égett a mécses. Imádkozott, tanult, valamennyi tudománynak birtokában volt.”

Juhász Gyula: Angelus

Mária, májusi esték
Asszonya, mennyei fény,
Míg örök éjbe sietnék,
Megtérek szívedhez én.
Megtérek, méla eretnek,
Tékozló, árva fiú,
Látom e földi tereknek
Minden szerelme hiú.
Mert csak te vagy a rózsa,
Ki itt örökre virul,
Álmok dávidi tornya,
Mely porba sohase hull!
Te vagy a csillag egünkön,
Mely ezer éve borús,
Mária, te vagy a pünkösd
Pálmája, dicskoszorús!

Tamás Gábor: Piros szív, fehér hó, zöld levél

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

Varga Miklós éneke és Lupus atya üzenete szólt a zarándokokhoz Gyimesbükkben
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani” – zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról

Romjaiból épült újra a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-vár
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

A kitelepítések a felvidéki református közösségeket is mélyen megrendítették
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban, új lapfülön olvashatják!)

Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2026. május 30.

A képek forrásai:
hu.wikipedia.org
felvidek.ma
galeriasavaria.hu
kronika.ro
magyarulbabelben.net
msn.com
publicdomainpictures.net
refkertvaros.hu
szekelyhon.ro