„Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által” (Szent Júdás levele 1: 20 – 21)

A történelem velünk él – Trianon Emlékmű Törökbálint

„És mégis, – ne remegj: Lélek van teveled, nem maradsz egyedül.”
(Áprily Lajos)

Magyar Testvéreim!

Magyar históriánk krónikása jegyzi, amit mindenkinek tudnia kellene, hogy az Árpád-ház, a Rákóczi-ház és a Báthory-ház volt a legtöbb vezetőt adó rangos dinasztia, amely abban a szinte reménytelennek tűnő helyzetben tartotta fenn a magyar államiságot Erdélyben a Mohács utáni időkben, amikor minden összeomlani látszott, elvetve a jövendő talpra állás magját a Duna-Tisza vidék számára is.
Hitünk hősei és népünk verítéke az eljövendő közel 500 esztendőben úgy tudta újra közép hatalommá tenni a Magyar Királyságot, hogy soha többé már nem lehetett magyar királya a királyi Magyarországnak.
Isteni küldetéssel felruházott lelkek voltak Fejedelmeink, meggyötört, magányos, sokszor különc géniuszok, hiszen Bocskai fejedelem, majd a Rákóczi-ház felemelkedése 1688-1711 között, aztán az 1867-1918 közötti magyar idősikere meg érlelte ellenségeink lelkében a második Mohács kárhozatát, vagyis Trianon katasztrofális gyalázatát, amely az ország halálos ítélete volt.
Sírunkat megásták, de a népek millióinak szemében már nem gyászkönny ült, hanem gonosz káröröm.

Vörösmarty Mihály: Szózat (MI)

Kárpátia zenekar: Rongyos Gárda – „Hatalmas tisztelet és dicsőség illese, amit Prónay Pál és Héjjas Iván vezette ezer fős alföldi gerilla csapat elért diplomáciai és katonai úton Sopron, Balassagyarmat, Somoskőújfalu,Zajta visszaszerzésében 1921 – 1924 között, majd Budavár védelmében 1944- 1945 telén.
Dr. Morvai Krisztina EP. Képviselő, bírónő mondotta nekem egy közös szolgálatunk után: „A Kárpátiának ezt a dalát szeretem legjobban, a kocsiban csak őket hallgatom.”

Nem élted volna túl egy hónapig a török Magyarországon

Kaergling Henrietta: Bohus Jánosné Szőgyény Antónia 1845 – Magyar Nemzeti Galéria

Lajkó Gábor: Trianon – Amit elvesztettünk… és amit még elveszíthetünk

Molnár V. József: Trianon – Kenderes református templom, 2010. április 9.

Jantyik Zsolt: Az Ítélet – Köszönjük Művész Úrnak hazafias, művészi értékű alkotását!

Amit elvettetek tőlünk, – azt vigyétek!
De, az nem a tiétek.
S, amit nem adtatok oda, azt is vigyétek!
De az sem a tiétek!

Mint bolond gombafelhő szédül rá a tájra
az örök betegségünk réges- régi átka,
hogy mindig csak szerezni, mindig többről-többre,
s, azt hinni, hogy mindez így marad örökre!

Úgyhogy:

Amit elvettetek tőlünk, – azt vigyétek!
De, az nem a tiétek.
S, amit nem adtatok vissza, – legyen az szó, gondolat,
Hegy, völgy, folyó, vagy patak,
Nagy városok, kicsiny falvak Istenből épített gyöngyei,

– azt is vigyétek, de az sem a tiétek!

Örök Élettel súlyt majd titeket az Isten,
Hogyha már minden elmúlt és már semmi sincsen,
Ott lesz az, ami belőletek maradt:
A Hazugság, a Rettegés, az Irigység és a Harag,
(Hogy tán mégiscsak lesz egyszer köztünk egy eleven,

Aki eljön értetek, hogy tőletek mindent elvegyen!)

Tudjátok, olyan az ember, hogy választhat,
Ki többször, ki egyszer.
Nektek most nincsenek jó híreim,

Tudom, hogy nem vagytok és sajnálom,
hogy nem lesztek híveim.

De ti nem vagytok képesek nem elvenni,
azt, ami nem a tiétek.
Ez a ti bűnötök.

Káin fattyai lettetek, ezért kell bűnhődnötök!

Ember!
Végig fel van írva az Égre! Hogy amit elvesztek ma tőlünk,
azt vigyétek!
De soha, sehol, semmikor – semmi sem lesz a tiétek!

Vlagyimir Viszockij színművész, kobzos: Szabadnak született
Az orosz nemzet lelkiismerete: „Semmi nem úgy van gyerekek, ahogy lennie kellene”
Akitől a Gonosz Birodalma rettegett, akit kézről kézre adtak az amerikai egyetemek, ahol nem maradt disszidens, hazament, mert nem tudott népe nélkül élni.
Ilyen nagy dolog a szabadság, amelyet elvettek a magyar néptől 1920-ban.

Markó Béla: Kő és könyv
Előadja Bogdán Zsolt színművész

ÖSSZETARTOZUNK – TRIANON 100
Bonyhád Város Bartók Béla Zeneiskola tanári kara, Völgység Néptánc Egyesület, Széchenyi István általános iskola gyermekkórusa, kórus vezető: Gaál-Martin Elvira. 2020. június 4.

Levél Kanada fővárosából, Ottawából

Nt. Jakabffy Zsolt lp. levele Los Angelesből

Lund – Svédország és egyben Európa egyik legpatinásabb Egyeteme, hol a kutatás és oktatás 7 karon világszínvonalon folyik, melyhez hozzájárult három Debrecenből indult kiválóságunk, köztük Réka leányom. Istené a dicsőség és köszönet a kibocsátó kiváló közép-iskoláknak és egyetemeknek Palaestra et Odeum

Szkítia zenekar: Erdély majd egyszer hazatalál – Makfalva, X. Székely majális, 2018. május 11-12. Köszönve sok évtizedes helytállását Kiss Károly lp. Hazafinak, egykori vendéglátó Testvérünknek.

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

A sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária

Apponyi Albert magához öleli a magyarságot
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Felavatták a Tőkés-szobrot Lakiteleken
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Elballagtak a Partiumi Keresztény Egyetem végzősei
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)

Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban új lapfülön olvashatják!)

Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2026. június 13.

A képek forrása:
biharinapolo.ro
felvidek.ma
ittjartam.hu
mng.hu
msn.com
publicdomainpictures.net